Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

256 VASZARY JÁNOS KÉPEI Vaszary János kollektív kiállítása e hó 25-én nyílt meg a Nemzeti Szalonban Vaszary János képei — köztük igen sok az új — első intrádára

1 ritka nagy sikert arattak a Szalonban. Különösen az szerezte a meglepetést, hogy az alatt a két év alatt, míg a művész nem állított ki, igen sokat haladt, mégpedig jó irányban, élénkült, igyekezett szabadulni monotonságától, sokat tanult a természettől, s vérbeli koloristává kezdi magát kinőni az, aki pedig azelőtt ugyancsak ragadt a zöldekben és a festékben. Ennek a wendungnak

2 eredményeképpen látunk itt néhány igen szép dolgot. A szép dolgokról esetleg lesz szó később, egyelőre halljon a művész néhány gáncsot is, nemcsak ellensúlyozásul és nemcsak pro forma, hanem azért is, mert legalább nekünk szükséges az elmondásuk. Bevezetésül be kell vallanom, hogy Vaszary János kiállítása nem tudott annyira érdekelni, mint szerettem volna, s nem hagyott bennem mély impressziókat, maradandó nyomokat. Talán azért, mert nagyon is sok „szép képet" láttam itt együtt, melyek közt felényinek éppen az volt az erénye, hogy szép. Ezzel csak azt akarom mondani: amit többet óhajtottam volna, erős természetstúdiumokat, nagy viaskodásokat, küzdelmet a természettel, azt keveset kaptam, ellenben többet találtam szelíd, szerény, a tetszetősre, a szépre hangolt képekből. Mert Vaszary János ízléses ember, sőt túltengő benne az ízlés. Az a fordulat, mely az utolsó két év alatt piktúrájában beállott, meg vagyok győződve, nem lényegbeli változás, mert nem azon alapszik, hogy a természetben új igazságokat látott meg és tett a magáévá, hanem onnan van, hogy ízlése más területekre vezette őt, finomította piktúráját, elegánsabbá, decensebbé és — modernebbé tette. Nevezetes ez azért, mert erről az oldalról lát az ember Vaszary piktúrájának külsőségeibe, az allűrökbe, a megokolatlanságba, a cicomákba, a föl-fölbukkanó — műmodernségbe. Ahelyett hogy a boldogabbik végén fogná meg a dolgot, sokszor megelégszik azzal, hogy a jó ízlés nevében intézze el. Hajolván a tetszetős felé, el-elpuhul, és ilyenkor felületes, könnyen megalkuvó. Akadémia még mindig, vagy más van benne, mely mesterséggel párosulva úgynevezett artisztikus külsőségeket vesz magára. A külsőségek alatt kevés a nyoma a gerincnek, a biztos alapnak. Nem tartózkodik a bravúrtól sem, le tud mondani az őszinteségről. Olykor, mikor nagyon kevéssel akar valamit csinálni, mégis sok fölöslegeset vesz munkába. Innen a holtpontok. Nem ment az egyhangúságtól, összeadja magát kék és zöld harmóniákkal, amelyektől alig tud szabadulni. Erőszakos. Egységtelen: ugyanazon képnek egyes részletei mintha részint a műteremben, részint a szabadban születtek volna meg, összekeveredik détail és elnagyolás, de nem a hangsúlyozás és kiemelés logikája szerint. Tanulmányain a konstruktív vonalat keresi, a szintetikus összefoglalást; ez a törekvés megvan egész piktúrájában, de inkább a kézírása egybefoglaló, a rajza, a színei nem. Azok helyenkint kies-