Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
254 egyelőre kevésbé elégít ki, de azt hiszem, idővel, ha teljesen kifejlődik, belőle is igen jó színész fog válni. Miután a színpadon való átélést tettem szóvá, Mihályfi így nyilatkozott: — Ami az átélést illeti, azt hiszem, itt is középen az igazság. Bizonyos, hogy a színésznek bele kell magát élnie szerepébe, de indulatától azért nem szabad elragadtatnia magát, nem szabad megfeledkeznie magáról. Neki hinnie kell, hogy ő az az alak, akit játszik, de uralkodnia kell magán és a közönségen. Ez a tökéletesség a színpadon, aki ezt tudja. A nagy mesterembereket, mint Mounet-Sully, nem szeretem. Ezek tudnak hatni a nagy tömegekre, dekoratív stílussal dolgoznak, amely tényleg hatásos, de nem igazi a művészetük, amolyan csinált virág. Szép, szép, de nekem mégsem kell. Az intim dolgokban pláne, a modern darabokban, lehetetlen az ilyesmi. Ilyen nagy mesterek vannak különösen az olaszoknál: Zacconi, Novelli. De én belelátok a kártyájukba, engem be nem csapnak. Dúsét és Andót 11 nagyon szeretem. A német színjátszás is szimpatikus nekem, de mégis legjobb szeretem a Comédie Franijaise modern előadásait, mikor Le Bargy, 2 Bartet, M. Brandés 1 3 játszanak. Az ízlést szeretem a színpadon, az eleganciát, a könnyedséget, a szépet, hogy szépen, simán menjen a dolog — lehet, hogy ez egyéni gyöngeségem, de hát így vagyok vele. Az Antoine-ék törekvése is szimpatikus nekem. A hazai színházakról beszélgetvén, megkérdeztem: — A Vígszínház játékstílusáról vajon mit tart? — Társalgási dolgokat nagy bravúrral adnak elő, gyorsan gördülnek az előadásaik, s az ő darabjaiknál ez a fontos, és ezt nagyszerűen megcsinálják. De a nagyobb indulatokat már nem bírják el, azért a drámákkal való próbálkozásaik nem sok sikerrel járnak. — Vajon a Tháüa fiatal csapatának előadásáról mi a véleménye? — Nem ismerem őket, nem láttam előadásaikat, s azért csak azután ítélhetek, amit itt is, ott is hallottam. Azt hiszem, nagyon fiatalos még az ő törekvésük. És különben milyen céljaik vannak? Néhány szóval ismertettem a Thália céljait, elmondtam, hogy szabad iskola — és Mihályfi Károly érdeklődéssel hallgatott meg. Ezután búcsúztam. Mihályfi fölkelt székéről, megállt az íróasztala mellett, s miközben kezét nyújtotta, befejezésül így szólt: — Hát úgy nagyjában ezek az én nézeteim. A haladás, az evolúció híve vagyok testtel-lélekkel, nem konzervatív. Haladni akarok, a máé akarok lenni, s addig érzem jól magam, amíg ez a vágy megvan bennem. — És én megint csak azt mondhatom — feleltem —, hogy aki ilyen erősen akar valamit, abban meglesz a fogékonyság és a képesség is arra, hogy keresztülvigye az akaratát. Mihályfi Károly kikísért az előszobaajtóig, ahol még egyszer elbúcsúztam tőle. Egy rendkívül kellemes félóra benyomásaival mentem le a lépcsőkön.
