Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

218 A tragika ekkor hirtelen elnevette magát, s a vállamra téve kezeit, így szólt: - Látja, azt mondtam, nincs időm, s ön most azt gondolja: a kolléganőt szidni van ideje. De hát a Després nem kolléganő: az egy hetedrangú színésznő, az a vákuum ... Ezután, mivel éreztem, hogy néhány pillanatnyi időm van már csak, áttereltem a beszélgetést a mi modern színészeinkre, az egyre erősbödő modern áramlatra, a nálunk nagyban hódító természetes játékra és egyszerűségre s a haladásra. — Én nem álltam meg - felelte a tragika —, aki megáll, az visszafelé megy, de én nem álltam -meg, tehát visszafelé sem megyek. Én megyek előre, én annyira elől vagyok, hogy ezért nem látnak már engem. Csak lármázzanak, csak szidjanak engem; azért nem értenek engem, mert jóval túl vagyok rajtuk. Az igaz, hogy én sem értem őket, már tudniillik a színházban, mert olyan halkan beszélnek, hogy az ember akárhogy mereszti is a fülét, mégse érti, mit mondanak ezek a nagy művészek. Egy család, az ismerőseim, már névtelen levelet is írt az igazgatónak, hogy nem érti, amit ezek a modemek beszélnek. Després-t legalább lehet érteni, az legalább tud beszélni, de hát a beszéd még nem színészet... E pillanatban — legnagyobb sajnálatomra — csakugyan jöttek a tragikáért. Elbocsátott, kezét nyújtotta, egyben meghitt, hogy egy más alkalommal talán tovább folytassuk a beszélgetést. Hacsak lehet, nem fogom elszalasztani az alkalmat. MUNKÁCSY A KAROSSZÉKBEN Munkácsy-szoborpályázat eredménye, kiállítva a Műcsarnokban Ez a Munkácsy-szoborpályázat megint jó alkalom volt arra, hogy kisded hazánk kultúrállapotaiba újra alaposan beletekintsen az, akinek már remény kezdte dagasztani kebelét. Arról van szó, hogy egy művészembemek szobrot állítsanak művészemberek, a dolgaik felett döntsön egy összeválogatott elit társaság, s aztán művészek munkái felett elmondja véleményét a magyar műkritikusok immár tekintélyes serege. Az elit társaságnak a feje persze Benczúr Gyula volt, s benne volt Karlovszky Bertalan miniatürista és kis Meissonnier

1 a mellényzsebben is, aki különösen hivatott monumentális hatást kereső szobrok megbírálására; a zsűri ,,beható"-nak nevezett, felületesen összecsapott lelküsmeretlen véleményét magáévá tette a kritikusok egész serege, s megint kisült, hogy nálunk a művészeti holmikról véleményt adnak le a nyilvánosság előtt emberek, akiknek halvány ideájuk sincs arról, hogy kell megnézniük egy szoborművet, mi a monumentális, mi a szép és mi a természetes stb. Azt észrevették, hogy valamennyi Munkácsy az őrületig unalmas egyformasággal ül az öblös karosszékben, beleragadva, tehetetlenül, még unalmasabb lépcső- és skatulyatömegek tetején.