Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

206 RIPPL-RÓNAI JÓZSEF RippFRónai József gyűjteményes kiállítása január 30-án nyílt meg a „Könyves Kálmán" kiállítási termeiben Van egy témám — ezeréves, és még ma sincs megírva —, hőse a magyar Don Quijote, egy ember, aki ott születik valahol a Hortobágyon, az apja alighanem csikós, ő maga azonban nagyon különös agyberendezéssel jön a világra. Az apja, aki maga még nem tud írni-olvasni, a fiát megtaníttatja, s idővel kiderül, azazhogy sose derül ki, hogy a fiú zseni, abszolút új, originális, olyan ideák gazdája, amilyenekkel a legfejlettebb kultúrában sem lehet büntetlenül létezni. A zseni mindig csoda, s létezése majd mindig összefügg a véletlennel; csodákban hívő lelkem sokszor elmélázott már azon a lehetőségen, hogy a lovak patáitól sebes vagy az aratók nótájától hangos síkságokon egy különös, új virág nőne ki, valami olyan, amilyennek látására messzi országokat kell fölkeresnie a magyarnak. Különös, új virág, elütő mindattól, amit a környezete ismer; egy különös, új szellemű ember, kinek az atomjai úgy vannak összetevődve, hogy születésénél fogva más, mint a többi magyar ember, ha akar, se tud hozzájuk asszimilálódni, ennélfogva forradalmat jelent ott, ahol megjelenik, de hatástalanul pusztul el, mert nincs, aki megértse, nincs, akire hasson. Ha Flaubert Debrecenben született volna, ha Manet, Cézanne, Gauguin — és hányan még! — itt születtek volna a mi környezetünkben, s nem tudtak volna mások lenni, mint amik, mi lett volna velük? Aki ismer Gauguin-képet, képzelje el, hogy azt nálunk festették! Igaz, hogy ez a találgatás hiú játék, mert sem értelme, sem megoldása nincs, de mint sok haszontalan dologgal, ezzel sem árt néha foglalkozni. Nekem valahányszor eszembe jut, mindig van néhány gondolatom Ripp-Rónai számára, akinek a művészete egyenes igazolása annak, hogy az a különös virág, az a különös szellemű ember a véletlen játékából csakugyan megszületett itt nálunk, kihajtott valahol a búza-, repce- és krumpliföldek szélén, s teljes pompájában virít is — nagy magányosságban. Rippl-Rónai szerencsére azok közül a Don Quijoték közül való, akiket a szélmalom fölvet az égig, és nem levág a sárba. Pedig veszedelmesen Don Quijote-i hajlam volt és van benne, nem engedett a bogaraiból semmit, könyörtelenül adta oda a maga egyéniségét, és minél nagyobb volt körötte a nevetés, annál nagyobb komolysággal, annál nagyobb öntudattal és ihlettséggel mondta ki az ideáit és érzéseit. Lehet, ha nem látta volna meg Párizst, akkor, bár szellemének természetrajza csak az lett volna, mint így, hamar le kellett volna törnie támaszték nélkül a filiszterízlés megbotránkoztatójának; de Párizs — hát a mi különös virágunkat is nem Párizsban fedezték-e föl? — igazolta őt hazafelé, öntudattal töltötte el a lelkét, megtanította a céljához és művészetéhez való törhetlen ragaszkodásra, és Párizs messze érő kezével idenyúlt a derék magyar emberek közé, némelyiknek fölnyitotta a koponyáját, s megmutatta benne az ürességet, másoknak kinyitotta a szemét, és látni tanította őket. Lehet nagyobb művészünk