Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

194 színészet mind megtalálta a maga útvonalát. Nemcsak az irodalmi piktúra, a képzőművészetben a „Gedankenkunst"

1 álláspontján jutottunk túl, s nemcsak azt tudjuk, hogy a kép ne legyen irodalom, a szobor ne legyen kép; kitisztítottuk a részletkérdéseket is, s ismerjük a bronznak, a márványnak, a vászonra festett képnek, a rézkarcnak, a litográfiának stílusát. Az összes fogalmak között, különösen a piktúrában, az impresszionizmusnak és plein-airizmusnak jutott ki a művészek sorában a legjelentősebb elemek csoportja, s e két fogalom hatásának megállapítására elég rámutatni a dekoratív művészet fejlődésére, melyben Giotto óta jóformán csak ma történt elhatározó lépés egy új területre. Ez a két fogalom oly erősen túltengett, hogy súlyával az egy időben gondosan felépített válaszfalakat is bedöntötte itt-ott (Rosso). A fejlődés szempontjából való nagy jelentőségüket azonban mi sem jellemzi jobban, mint hogy az általuk elért nyers eszközök s a technikai készség már magában véve is — eltekintve minden művészettől — kihatásában páratlan művészeti forradalmat tudott előidézni. Erre a forradalomra óriási szükség volt. Az akadémia olyan holtpontra juttatta a művészetet, mint a renaissance végével Itáliában. A Bouguereau-k

2 akadémiájának már legföllebb a kézmívességhez, a mesterséghez van köze. A művészetek fejlődésének tanulsága szerint a művészetet pedig nem a kedvezőtlen viszonyok, a közönség közönye, a meg nem értés és egyéb frázisok ölik meg, hanem a mesterség. A mértani haladvány törvényei szerint ahogy nő valahol a mesterség, úgy pusztul a művészet. Ebben bent van a gépekkel dolgozó kor iparának és iparművészetének egész története. Amíg a művészet, a művészet élő tradícióin épülve folyton fejlődésképes marad, addig a mesterség, a halott tradíciók tömege, egyenesen megölője minden művészetnek. Halott tradíciók hullájában egészséges mag meg nem fogamzik, gyökeret nem ver, lombot nem hajt. Ahol az akadémia mesterségei elégítik ki a társadalom szükségletét, ott a művészet szóhoz nem juthat. A művészet felszabadítóinak tehát az akadémia megölésével a mesterséget kellett megölniök, mert csak így juthatott hely a művészetnek. Megtörtént-e ez? Tudjuk, a legújabb évek művészete megölte azt a mesterséget, mely az akadémiáé volt. De vajon a régi akadémia helyett nem fogja-e jogait követelni egy új akadémia, a régi mesterség helyett egy új mesterség, nem rosszabb, mint az előbbi, sőt tökéletesebb, de mégiscsak akadémia, mégiscsak mesterség és nem művészet? A modem akadémia? Ez a modem akadémia él és virágzik. A divattá vált impresszionizmus és plein-airizmus, tehát éppen az egyéniség és természet felszabadítói megszülték a maguk külön Kacz Endréit és Boruth Andorait a modem akadémia mesteriskoláinak segítségével. Míg a nagyfejűek még mindig Pilotynál, legjobb esetben Rubensnél és Tiepolónál tartanak, addig a modem akadémia generációja, a forradalmi nagy elem, a jövendő művészet fejlődésének talaját szántogató tömeg eljutott Manet-ig, Renoirig, Puvis de Chavennesig, sőt Van Goghig és Gauguinig is, a Zuloaga-divatig és Ferenczyig. De