Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

178 data. De abban nem volt semmi rendszer, mint a nyugodtan élő poétákban, sem egyöntetűség, csak pillanatnyi. Azé a pillanaté, mely éppen úrrá lett rajta megrázó hangulatával. Akkor igenis a legnagyobb művészi öntudattal tudott utat nyitni lelkében kavargó érzéseinek, amelyek annyi melegséggel és közvetlenséggel ömlöttek át dalainak formáiba, mint talán soha senkinél, öntudatlanul élte végig az életet, mint egy gyermek, nem számított soha, nem tudott törődni senkivel, sem magával, sem másokkal, ma keresztény volt, holnap pogány, ma imádkozott, holnap átkozódott, éppúgy, mint könyveiben az egyik oldal maga a tisztaság, nyomban rá a másik maga a lelket sorvasztó bűn és perverzitás. A Rubens részeg Silenje ő, annak idegei, kövér húsa, termékenysége és röhögése nélkül. Csúf szatír, akinek bűnös testét a mámor elragadozta egy öntudatlanul álmodó lélektől, s rózsás utak helyett tüskés mezőkre s mérges ingoványokra vezette. Alkohollal áztatott testéből, egy ittas Sokrateséhez hasonló hatalmas fejéből azonban csodálatos dalok, törékeny szirmú, egyszerű kis fehér virágok fakadtak, melyek kelyhében ott ringott a lelke, mint a virágillat; Befelé fordult szem, melyből befelé könnyek hullanak. Mint maga mondta, kisgyermek, azok közül való, akiket Jézus szeret, s benne van a gyermek semmitmondó, öntudatlan gügyögése éppúgy, mint a lélek és ész nagy küzdelme, mely oly természetes nála, mint a halál. Benne van zabolátlan durvasága és állatiassága az ősembernek, melynek Verlaine egyik énje egyenes utóda, s benne van a betegen finom idegek érzékenysége, mely a legészrevehetetlenebb rezgésekre reagál, önmagát kutatja, jóságát érzi, romlottságát gyűlöli, s görcsösen markol mellébe, hogy elvesző nemességét és tisztaságát visszatartsa, ha kell, erőszakkal; e küzdés legapróbb nüánszait meglátja, közben, mivel aggastyán is volt mindig, nagy vakságában és feledékenységében a világról teljesen megfeledkezik. Részegen támolyog végig az életen, s nem akar semmit. Olykor azonban fölbuggyan benne egy hang, mely a szabadba tör. E pillanatokban költő, a legnagyobbak közül. S mivel nemcsak érzései megfoghatatlanok, hanem formájuk, színük, hangjuk is csupa sejtelem és sejtetés, félig elmondott bűvös szavak, melyek másik fele örökre visszacseng az ember lelkében, az új költészet apjának nevezik, s bár életében nem sikerült esztétikát adni a csak káromló szót vagy fájdalmas muzsikát dörmögő szájába, költészetéből kiolvasták az új poézis esztétikáját, melynek ma már éppoly szabályai vannak, mint a réginek: ha megmondod, mit akarasz, elfojtod a költeményben rejlő öröm háromnegyed részét, melynek hivatása, hogy az apránkint való kitalálással tegyen boldoggá; szuggerálni, íme az álom. De la musique avant tout chose — Et tout le reste est littérature: zenét mindenekelőtt — a többi már irodalom, ez viszont Verlaine esztétikája, mely tényleg alig több ennél. Az ősz síró hegedűszavának, a halhatatlan kis daloknak nagy mestere egyike a legfinomabb melódiájú művészeknek. A legkeresztényebb, a legkatolikusabb francia költő, s oly nagy, amüyen legföllebb egy terem egy században, mondta róla Anatole France. S hozzátehetjük, hogy egy darab megelevenedett középkor: Assisi Szent Ferenc s