Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
17 maradni e szittyák unokáiban az eddig még törhetlen eredetiség, ócska, szélhordta bogáncskóróként, melynek csak rekedt zörgése hallszik? IFJÚ TEHETSÉGEK Éjszaka (Elbeszélések. írta: Gergely Győző.) - Sphinx (Regény. írta: Bajtay Mihály.) Két fiatalember lépett a közönség elé, az egyik elbeszélésekkel, a másik egy regénnyel. Figyelmet érdemlő jelenség mindkettő: telivér bohémek, telve lelkesedéssel, eszmével, gondolattal; kutató lelkek — s egymásnak merő ellentétei, összehasonlítani őket éppen ezért nemigen lehet, legfeljebb az ellentétek kedvéért. Gergely Győző hat hosszabb tárcát adott ki kötetben. Ismeretlen név, de hisszük, hogy nem sokáig lesz az. Erre a föltevésre pedig elsősorban is eredetisége, egyénisége jogosít fel, amely, ha még itt-ott idegen hatást mutat is, előttünk áll a maga teljességében, mégpedig legmarkánsabban hibáiban, amelyek természetesen a megfelelő utat kereső fiatalembert lépten-nyomon követik. Ö a nyomor embere. Belemerül az éjszakába, amely épp a maga sötétségével világosítja meg azt, ami lelkének megfelel. Nem nézi a realizmus vagy pesszimizmus szemüvegén keresztül a világot — tisztán a maga szemében bízik, s ez jól is van így. Hogy néhol mégis nagynak látja a kicsinyt és viszont, az csak a fiatalságának tudható be, mely öntudatra jutva, érezve az erőt, önmagával küzd, formát keres, s elsiklik a lélek egyik-másik mozdulata fölött, mely alakjainak karakterisztikusabb vonást adhatna. Kötetéből mintha ez a jelmondat áradna ki: Nézz bele a lélekbe, hogy megborzadj; nyúlj bele mindkét kézzel, és gyönyörködj! Aki pedig a lélekbe lát, s ösmeri azt, lehetetlen, hogy magáévá ne tegye azokat a szociális eszméket, melyeket Gergely is vall: nem nyíltan, nem kikiáltva azokat, hanem alakjai mögé bújva suttogja fülükbe, hogy mit mondjanak. Nem úgy, ahogy azt az író Gergely elképzeli, hanem ahogy azt a csavargó vagy munkás érzi. Nem objektív ember, mert ő maga ott él az emberei közt, akikből kiárad a szeretet, amellyel őket megírta. Hol sír, hol mosolyog. De a mosoly is olyan, hogy könny vegyül bele úgy, hogy mikor az olvasó esetleg komikusnak talál valamit, arcára fagyasztja a mosolyt és könnyet a következő pillanat — nem kegyetlen, erőszakos rázkódással, mesterséges szcénákkal, hanem egyszerű, tiszta hangulatával, mely megnyílik a mélyebben látó olvasó előtt, ki ismeri az író szándékát, a lelkéből kitépett alak szerencsétlenségét, amely mindnyájunkkal s elsősorban magával az íróval forr össze. S mily egyszerűek tárgyai! A megfagyott csavargó, kinek az ábrándjait a város szélén vele együtt a hólepel takarja az emberek elől; a gazdaggá lett fűszeres csavargó rokona, aki a tönkretevőjéhez megy, hogy bosszút álljon, s elcseni a szakácsné pecsenyéjét, mit az a szeretője számára tett félre; Gyúró, a nyomor elől Amerikába menekülő paraszt, ki keserves búcsút vévén a földjétől, páünkába fojtja a
