Terjék József: Emlékek Kőrösi Csoma Sándorról
Magyarázó mutató
Körösi György: nagyenyedi professzor, a magyarság ..napkeleti származását tanította (kéziratos műve: Magyar- és Erdélyország históriája), és még Csorna enyedi diáksága idején is nagy tekintélyben állott. Kulu (Kulu-völgy. Kulun): India Himácsal Prades államában levő tájegység (tartomány), ,,fővárosa" Szultánpur. melyet szintén gyakran neveznek Kulunak. A Biasz forrásvidékén levő Kulut Lahullal a Rohtang-hágó köti össze. - Csorna két ízben is érinti (1824 novembere. 1826 végén), amikor Zanszkárból Lahulon. Kulun keresztül Szabáthuba megy. Kulum: település Afganisztánban Balh és a Bámiján-szoros között, ma Taskurgán. - Csorna 1821 novemberében érinti. Kunavar: Felső-Basehr más elnevezése. Csorna idejében hindu rádzsa vezette fejedelemség, székhelye Kanam. Kungam-hágó: 4560 m magas hágó, a Szpiti és Csandra folyók vízválasztó hegygerincén. — Csorna 1825 júliusában halad át rajta, amikor Szpitiből Lahulon keresztül Zanszkárba igyekszik. Kurdisztán: a kurdok (iráni nép) által lakott összefüggő, jobbára megművelhetetlen hegyvidék (Ararát-magasföld. Keleti-Taurusz és Északi-Zagrosz hegységek), politikai földrajz szerint Irak. Irán és Törökország területére esik. - Csorna a Bagdad és Hamadán közti útszakaszon találkozott a kurdokkal. I.adak (klasszikus tibeti: La-dvagsz): Indiában, Dzsammu és Kasmír államban tájegység az Indus felső folyása menti völgyben, a Himalája hegyláncai között. Fővárosa Leli. A 120 000 km 2-nyi területen mintegy 200 000 ember lakik, főként tibetiek. Ladakon keresztül vezet az Indiát a Kelet-Turkesztánnal összekötő karavánét (Szrinagar-Leh Karakorum-hágó-Jarkend). Független királyság a 10. századtól 1834-ig, amikor Dzsammu királya. Guláb Szingh meghódítja. Története során hol szorosabb, hol lazább függésben tartotta a tőle északra fekvő Baltisztánt. a délre eső Zanszkárt. és a nyugatra levő Purikot. Magán Ladakon belül megkülönböztetnek Felső- (Upsitól Baszgóig) és Alsó-Ladakot (Baszgótól Sergolig). Csorna a Szrinagarból Lehbe vezető utat többször is megtette (1822-ben és 1823-ban). W. Moorcroft az akkor uralkodó Cepal Namgyal királlyal jó kapcsolatot tartott, a királyi udvar az ő kérésére jelölte ki Szangye Puncogot Csorna nyelvtanárául. Lahor: Pandzsáb legnagyobb városa (ma Pakisztánban), több nagymogul rezidenciája, később, a Randzsit Szingh által megalapozott szikh birodalom fővárosa, majd 1846-ban brit uralom alá kerül. - Csorna Allard és Ventura francia tábornokokkal érkezik 1822. március 12-én Lahorba. ahonnan március 23-án megy tovább. Amikor útjáról Lehből visszafordul, újra Lahort tűzi ki úticélul, de Moorcroft sorsdöntő megjelenése visszatéríti Lehbe. Lahul: tibetiek lakta fejedelemség. Zanszkártól a Szinkul-hágó választja el északon, míg délen Kulutól a Rohtang-hágó, délkeleten Szpititől a Kungam-hágó. Csorna többször is áthalad Lahulon (1823. október vége. 1825. július. 1826 ősze). 249