Antal Jánosné, Sáfrán Györgyi (szerk.): Arany János akadémiai kézirataiból.

Arany kézírásáról

II ARANY KÉZÍRÁSÁRÓL Arany Kéziratainak legnagyobb gyűjteményét a MTAK őrzi. Ez érthető is: a költő-főtitkár közéleti pályájának második fele szorosan összefonódik az intézmény történetével; ha — nem ok nélkül - a Kisfaludy Társasághoz fűződő kapcsolatokat is ide sorolnók: voltaképpen az egész. De ha a válogatást azzal a Toldy Ferencnek 1859. jan. 10-én írt levéllel kezdjük is, amellyel megköszönte a Marczibányi díjat s éppen az ,,Epilógus"-nak a Kapcsos Könyvből 1877. július 4-e után kimásolt kéziratával végezzük: a legterjedelmesebb, változatosabb és több tanulságot nyújtó darabokat tehetjük egymás mellé. Nagy a forrásértékük a hivatali iratoknak is. Ilyen tekintetben sokan felhasználták őket; főképpen Gergely Pál, aki ez iratok temérdekségét észrevette, a munkába temetkező lángelmét megsiratta, az anyagot elrendezte, válogatott darabjait a kritikai kiadás vaskos XIV. kötetében teljes szövegükkel, az összesek jegyzékét rövid magyarázattal közzétette. A levelek, főként a barátiak, sokkal többet mondanak Arany személyiségéről. Ezeknek keletkezését, emberi környezetét, a költő „levelezési szokásait" Sáfrán Györgyi derítette fel a kritikai kiadás XV. kötetének meg az „Arany János leveleskönyve" című kiadványnak bevezetésében. A verses és prózai művekről főképpen szövegtörténeti és szövegváltozati adalékok találhatók összefoglalva a kritikai kiadás I—XII. kötetében. Arany kézírásáról azonban mindeddig érdemben kevés szó esett. Sáfrán Györgyi érdeme, hogy a Nagykőrösi Arany János Múzeum Közleményeiben megjelent „Arany János tanulmányok" című kötetében olvasható dolgozatában („Arany János Nagykőrösön levelezése tükrében") újra fölhívta a figyelmet Goldzieher Klára kezdeményezésére, aki Alfred Gaernat bécsi grafológussal alapos jellemzést készíttetett, az ennek ismeretlen, költő kézírásáról. Ennél az - egyébként igen találó, tehát figyelemre méltó — jelentésnél persze többet árul el a hozzáértő számára Arany életműve; a dolgozat fölhívja azonban figyelmünket a kéziratok grafológiai értékére. Arra tudniillik, hogy Arany kéziratairól igen sok lényeges tudnivalót leolvashat a tájékozottan figyelő szem. Ilyen tekintetben örülök különösképpen a MTA Könyvtárának kiadásában megjelenő kézírásválogatásnak. Igen hasznos bevezetőül szolgálhat erre a mindeddig nagyon is elhanyagolt területre. A személyiségről legtöbbet persze hogy művei mondanak, de a művek megértéséhez nagy segítséget nyújthat az írás, amelyben a szemnek is felfogható alakot nyertek. „... szenved önmagától és az emberektől, ám lényegében mindig fegyelmezett marad, ura önmagának és a formának". Gaernat e mondata kitűnően alkalmazható Arany egész írásmódjára is. Rendkívül érzékeny, de rendkívül fegyelmezett, kivételes képzelőerővel megáldott — vagy megvert —, de kivételesen állhatatos, önmagához mindig hű szellem kifejezője ez az írás: pontos és játékos, korán önállósult, kiírt, a folytonos és példás hivatalnoki írásgyakorlat sallangjait hamarosan levető, tömör és mégis dallamos, gyöngybetűs és tipográfiailag is rendezett, egy-egy megoldatlan probléma kínjaiban vergődő embernek az első fogalmazás lázában papírra vetett, az „impurum"-ra javító, csiszoló kézzel újra meg újra visszatérő író kitartó erőfeszítésének izgalmas nyomait viselő, igen egynemű és igen változatos írás. Ugyanúgy mint életének, jellemének, művészetének: írásainak is fejlődése, története van. Alakul, bárcsak árnyalatokban, helyesírása, változnak betűi, alakul írásának duktusa, sorainak menete, tollforgatásának könnyedsége, elsúlyosodása, díszes, hivatalos, magánhasználatra szánt betűvetésejegyzetelésének módja. A sok közül két példát emelek ki. A 18. tétel a Toldi Szerelmé-vel való birkózás időben is meghatározható nyomait viseli. Az 1854-ben letisztázott címlap még a „Daliás idők"-é; Arany akkori, díszes reprezentációs írásával