Rózsa György: A Magyar Tudományos Akadémia palotája

IV. A palota első emelete

nyílhatik, mint az Akadémia felékesítése körül, a nemzetnek viszont a hazai művészet felkarolására hálásabb, szebb alkalom, mint ennek létesítése, nem kínálkozik." A falképek programjának meghatározására létrehozott bizottság Eötvös Józsefből, Trefort Ágostonból, Horváth Mihályból, Ipolyi Arnoldból és Fraknói Vilmosból állott, tehát a magyar történelmi festészet kialakulásán munkálkodó valamennyi tudós, író és politikus szerepelt benne. A program megfogalmazása Ipolyi Arnold munkája volt. Eredetileg Munkácsy Mihályt (1844-1900), Benczúr Gyulát (1844-1920), illetve a Münchenben tanuló Liezenmayer Sándort (1839-1898) kívánták a munkával megbízni, de ők nem tudtak a megvalósításra időt szakítani. A díszterem falképeit így Lotz Károly (1833—1904), a magyar monumentális festészet egyik vezető mestere festette. Anyagi alapját gyűjtés útján teremtették meg. Az al secco technikával készült képeket aranyozott gipsz-dekoráció veszi körül, amely Schickedanz Albert építész (1846—1915), a Hősök tere művészi kialakítójának terve alapján Götz Adolf iparrajziskolai tanár munkája. A festmények három fázisban készültek: a mennyezet allegóriái 1887-ben, a dunai fal hármasképe 1887—1888-ban, a szemben levő pedig 1891-ben. Az ablakokkal és így eredetileg az emelvénnyel szembeni, tehát a főfalra a magyar irodalomtörténetnek a barokkot követő korszakából terveztek falképet Bessenyei György, Széchenyi és Kossuth alakjával, ez azonban sohasem készült el. Az a körülmény, hogy a magyar tudomány fellegvárába irodalomtörténeti témájú falképek kerültek, szoros kapcsolatban áll az Akadémia feladatáról az alapítás korában és a XIX. század folyamán uralkodó felfogással, amely az intézet feladatát a tudományos haladás előmozdítása mellett a magyar nyelv fejlesztésében látta. A rövidebb oldalfalakat díszítő falképek triptichonok, pillérekkel tagolt hármas mezőt fog össze a háttér építészeti kialakítása egy egységgé. A dunai oldalon román templom apszisára emlékeztető építmény a közös háttere a Szent István, Könyves Kálmán és Nagy Lajos korát ábrázoló képeknek. Kiemelt helyzete következtében a csavart oszlopos román oltársátor előtt álló István király a főalakja mindhárom kompozíciónak. Bíborszínű ruhát visel, fejét a valószerűen ábrázolt magyar királyi korona, vállát a koronázási palást díszíti. Bal kezével a kettős keresztre mutat, a jobbal az előtte térdeplő Imre herceggel teremt kapcsolatot, aki bíborvörös dolmányt és kék bélésű fehér palástot visel és az Intelmek tekercsét tartja kezében. Imre mellett püspöki ornátusban Gellért áll, balra az előtérben Walter és Henrik pannonhalmi magiszterek jelennek meg. A háttérben balra egy ifjú mellett Hartvik, István életrajzírója látszik. Az előtér közepén román stílusú ke18