Kégl Sándor: A perzsa irodalom vonzásában: Válogatott tanulmányok. Szerk. Dévényi Kinga (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 9.)

Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből [Studies on the history of modem Persian literature]. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya Köréből 15/11 (1892) 188 o

TANULMÁNYOK AZ ÚJABBKORI PERSA IRODALOM TÖRTÉNETÉBŐL. 7 1 pártfogója "Abbás Mirza ajánlatára bejutott Mohammed Hón udvarába. Nasr-ed-Dín trónraléptekor Serűs, ki őt még mint királyi herczeget jól ismerte, alkalmi verseivel elnyerte tőle az udvari költök szokásos czimét, a költők napját (sems es su'ará). Serűs, kit a sah kegye anyagi javakban is bőven részesített, folyton az udvarnál tartózkodott,! mint udvari költő, és a mi időszámításunk szerint 1868-ban halt el. A persa irodalomtörténészek nem győznek elég hangzatos jelzőket találni Serűs dicsőítésére. Kida Iyuli Hán szerint Serűs versei oly édesek és könnyen folyók, mint Ebulhasan Farrahi és Megzi Samarkandínak költeményei.

1) Mi természetesen, kik a költészetben nemcsak ügyes verselést, szép nyelvezetet és ékes szóvirágokat keresünk, hanem tartalmat is, nem oszthatjuk a persa írók bámulatát, kik Serűsban világra szóló jelességü költőt látnak. A keleti előtt, mint azt már többször volt alkalmunk elmondani, legfőbb a szép forma és a szép nyelvezet, ö a költőnél is legtöbbre becsüli az ékesszólási tehetséget, ezért ha nagyon akar dicsérni valamely költőt, azt mondja róla, hogy ékesszóló jó szónok (fasili). Serűs, mint ügyes verselő és kétségtelen költői tehetség, jóval meghaladja a középszerűséget, de hiányzik nála az, a mi egyedül tehet valakit nagy költővé, az eredetiség. Ki tudja, talán más körülmények közt Serűsból is nagy költő lehetett volna, de az udvari légkör soha sem kedvezett a költöi tehetség fejlődésének. Az udvarnál mindig eltörpül, elfajul a költészet. Minden költeményében dicsér valakit, ha nem magát a sahot, akkor a nagyvezírt vagy valamelyik befolyásosabb nagyot. Magasztaló verseiben először, mint Ka'áni, sok mindenről beszél; a tavaszt énekli meg vagy kedvesének szépségét ecseteli, aztán ügyes fordulattal a sahot vagy más valakit, kihez versét intézte, dicsér. Egyik versében például így szól «Oh te hamis bálvány, neked adtam a szívemet, tartsd becsben magadnál az én szívemet. Sohse szomorítsd meg őt. Vigyázz, hogy soha se illesd öt keserű szavakkal. Mert gyöngéd nevelésben részesült részemről ez a szív. Nem volt ennek soha semmi búja. Százszor is kérték már őt tőlem a szívrablók olyan piros arczczal, mint a gránátalma virága. Mindnyájan tulipánt áruló arczczal, mindegyikök mosuszszal terhes fürtökkel. Ha a te barátsá') Ugyanott. (647) 85