Kégl Sándor: A perzsa irodalom vonzásában: Válogatott tanulmányok. Szerk. Dévényi Kinga (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 9.)

Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből [Studies on the history of modem Persian literature]. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya Köréből 15/11 (1892) 188 o

•92 d! kégl sándor. paripáját. De látva, hogy úgy remeg alatta a ló, mint a nyárfa­levél (az eredetiben fűzfalevél), dühbe jött s azt kiáltotta, hogy ennek a fenevadnak ugy (sincs paripája s nincs semmi szé­gyenleni való ebben az ellenfélben. Gyalog fogok tehát harczolni ezzel az oroszlánnal és vérével fogom veresre festeni a mezőt. Leugrott lováról az az oroszlánfogó és gyalog ment neki az orosz­lánnak. Az oroszlán őt látva, dühében összeverte karmait és hátra­vetve fejet, kitátotta száját. Először úgy kitátotta száját, hogy azt látva, te azt mondtad volna, hogy az egy veresszinű barlang. Mérgében a karmainak erejével kifeszített kövekkel verte az égboltot. A lovasok borzalommal teli szívvel mindnyájan Isten­hez fohászkodtak és az Urat dicsérték féléimökben. A fejedelem az alatt az idegre téve a repülő nyilat, megmarkolta a hajtott ijjat. Mikor a nyil végét jól a füléhez illesztette (az eredetiben sűfár a nyil végén levő tollazatot jelenti), azonnal megtette a világ teremtője azt, a mit ő akart. Kilőtte nyilát arra a maró, tópö oroszlánra. A vén ég is megrendült a lövésre. A világ királya ökör belének nyilától, mint a kigyó összehúzta magát a hatalmas oroszlán. Kardot rántott erre a király és a mint az oroszlánhoz közeledett, úgy felordított az a nyíllal sebzett fenevad, mint a mennydörgő felhő. Mint valami hím sárkánykigyó úgy rohant a királyra. Az oroszlánverő fejedelem megállott előtte és a világ teremtőjének nevét említve úgy a torkába vágott az oroszlánnak vízszinü tüzével (a kardot nevezi víz, azaz kókszinű tűznek), hogy azt a torkától a hátáig ketté szelte.» Sebái, mint valódi udvaroncz költő mindent dicsér, a mi csak viszonyba hozható a sah magas személyével. így dicsőíti egyik versében a király tőrét és kardját. «Oh te Darius, vízszinű tőrje, meddig alázod még meg magadat ezen hitványok előtt. A végzet fűrészének a foga vagy te. A sár­kánykigyó szájának vagy te a foga. Ha csak azért nem sietsz őket megölni, mert magad is szégyenled magadat, véröket ontani.» x) A sah kardjának ilyen virágos irályban zeng dicshymnust: «Víz­liliomszinű, veres rózsát termő, győzelem levelű, birodalom gyü­mölcsű. Te vagy a szerencse és a hit kertjének az ékessége. Föld­104

Next

/
Thumbnails
Contents