Kégl Sándor: A perzsa irodalom vonzásában: Válogatott tanulmányok. Szerk. Dévényi Kinga (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 9.)

Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből [Studies on the history of modem Persian literature]. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya Köréből 15/11 (1892) 188 o

•92 d! kégl sándor. paripáját. De látva, hogy úgy remeg alatta a ló, mint a nyárfalevél (az eredetiben fűzfalevél), dühbe jött s azt kiáltotta, hogy ennek a fenevadnak ugy (sincs paripája s nincs semmi szégyenleni való ebben az ellenfélben. Gyalog fogok tehát harczolni ezzel az oroszlánnal és vérével fogom veresre festeni a mezőt. Leugrott lováról az az oroszlánfogó és gyalog ment neki az oroszlánnak. Az oroszlán őt látva, dühében összeverte karmait és hátravetve fejet, kitátotta száját. Először úgy kitátotta száját, hogy azt látva, te azt mondtad volna, hogy az egy veresszinű barlang. Mérgében a karmainak erejével kifeszített kövekkel verte az égboltot. A lovasok borzalommal teli szívvel mindnyájan Istenhez fohászkodtak és az Urat dicsérték féléimökben. A fejedelem az alatt az idegre téve a repülő nyilat, megmarkolta a hajtott ijjat. Mikor a nyil végét jól a füléhez illesztette (az eredetiben sűfár a nyil végén levő tollazatot jelenti), azonnal megtette a világ teremtője azt, a mit ő akart. Kilőtte nyilát arra a maró, tópö oroszlánra. A vén ég is megrendült a lövésre. A világ királya ökör belének nyilától, mint a kigyó összehúzta magát a hatalmas oroszlán. Kardot rántott erre a király és a mint az oroszlánhoz közeledett, úgy felordított az a nyíllal sebzett fenevad, mint a mennydörgő felhő. Mint valami hím sárkánykigyó úgy rohant a királyra. Az oroszlánverő fejedelem megállott előtte és a világ teremtőjének nevét említve úgy a torkába vágott az oroszlánnak vízszinü tüzével (a kardot nevezi víz, azaz kókszinű tűznek), hogy azt a torkától a hátáig ketté szelte.» Sebái, mint valódi udvaroncz költő mindent dicsér, a mi csak viszonyba hozható a sah magas személyével. így dicsőíti egyik versében a király tőrét és kardját. «Oh te Darius, vízszinű tőrje, meddig alázod még meg magadat ezen hitványok előtt. A végzet fűrészének a foga vagy te. A sárkánykigyó szájának vagy te a foga. Ha csak azért nem sietsz őket megölni, mert magad is szégyenled magadat, véröket ontani.» x) A sah kardjának ilyen virágos irályban zeng dicshymnust: «Vízliliomszinű, veres rózsát termő, győzelem levelű, birodalom gyümölcsű. Te vagy a szerencse és a hit kertjének az ékessége. Föld104