Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A pogány arabok költészetének hagyománya. Budapest, 1892, 69 p. (MTA Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVI. köt., 2. sz.) [Heller 158]

A l'OGÁNY ARABOK KÖLTÉSZETÉNEK HAGYOMÁNYA. (15 «Istent magasztalom, ő a magasztalásra méltó, övé a sokaság és a nagy szám. «Az isten félelme kegyajándék, csak boldog ember törekedhetik utána.» Aztán így folytatja: «És én nem vagyok olyan, mint a minőnek Abíi liafidmond, és az ő gyenge buta Badmánja; «Bátyám Ibn-al-Hagá és Abú Surejb stb. Ezután ugyanazon hangon folytatja rokonsága és őse magasztalását, mint látszik, valamely vetélytárs ellenében, kit a 3-ik versben nevén is megszólít. Szembetűnő, bogy a költeményt bevezető két első vers, mely teljesen muhammedán szellemű, semmi szerves összefüggésben nem áll a folytatással. Muhammedán időben bigyesztették e két sort a vers elé, melynek valóságos kezdete a 3. verssel indúl. Talán azért találták szükségesnek, hogy ne ezzel engedjék a költeményt kezdődni, minthogy kötőszó van az elején: «ós én nem vagyok olyan». De ez a régi arab költeményeknél nem ritka tünemény. így tehát annak példáját látjuk, hogy az irányzatos interpoláczió egy költőnek dívánján egész rendszerességgel, még pedig könnyen felismerhető módon van átszőve. S hogy épp Lebíd költeményeit tartották alkalmasnak arra, hogy ily kirívó módon muhammedán ájtatossággal ereszszék föl, onnan magyarázható, hogy a költőnek az iszlámra való áttérése és azon jámbor és istenfélő szerep, melyet az utókor ez áttérése utáni következő időre nézve neki tulajdonít, befolyást gyakorolt azon képzetre is, melyet róla, még mint a pogány kor költőjéről alkottak. Hisz azt beszélték, hogy maga Muhammed nem győzte eléggé dicsérni Lebíd egy versét, melyet a legigazabb dolognak nyilvánitott, melyet költő valaha kifejezett. (Huber 9. lap.) Könnyen csúszhattak be épp az ily ember müveibe olyan gondolatok, melyeket csakis abban az időben fejezhetett volna ki, midőn az új eszmekörben már teljesen megerősödött. Pedig ekkor ő már rég felhagyott volt a költészettel. «Az iszlám után a költészet helyett a Korán második szúrája adatott az embereknek» — e nyilatkozatot tulajdonítják neki. Ugyanez okból Zuhejr versei is különös alkalmat szolgáltattak volt, a pogány világnézetet messze túlhaladó eszmék interpolácziójára. Zuhejrt magas erkölcsi színvonalon álló, eszmékben gazdag, kifejezéseiben sententiosus költőnek ismerte az utókor, kinek