Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A buddhismus hatása az iszlámra. Budapest, 1902, 44 p. (Előadások Körösi Csorna Sándor emlékezetére, II.) [Heller 242]

34-2 GOLDZIHER IGNÁCZ. saját fiára ismer. Egy ideig elérzékenyedik, könnybe latiadnak szemei, győzelemmel fenyeget a felvillanó atyai érzés. De elnyomja. A legenda a következő arab verset adja szájára: «Megszöktem az emberektől a te (isten) szerelmed kedveért;» «Árvákká tettem gyermekeimet, csak azért, hogy téged lássalak;» «S ha szerelmed feltételéül tennéd, hogy darabokra vágsz,» • Még sem fordulnék senkihez rajtad kívül.» Ott hagyta gyermekét és bucsuzóul nem volt számára más kívánsága, mint ez: «Válassza el őt isten minden bűntől és segítse, őt akarata teljesítésére.»

1 E történetek kimagasló mozzanata a világról teljesen lemondó, a világi érzéseket teljesen elnyomó ember; a hatalmas világ finale* szökése a hatalomtól, az élvezetektől és belemerülése a nagy semmibe, melyet ő egyedüli valóságnak bisz. A Buddha ideálját ily módon átvitték a szúfiság példaképére. A buddhismus hatása a középázsiai szúfiságra csakhamar a gyakorlat terén is mutatkozik. A szúfiságban is érvényesül az iszlámreceptiv iránya, melyről tejles története tanúskodik. A buddhista asketismus eszményével elsajátítja a vallásgyakorlat némely külsőségét is. A világról lemondó buddhista koldus szerzetesek kezében rózsafüzért láttak. Ez ájtatossági eszköz, mely a brahman szerzetesek szokásain alapul,

8 különösen a 1 Al-Jáfi'i Raud al-rajáhin (Szúfi-elbeszélések) Só. sz. Kairó 12'J7-iki kiad. S7. 1. Hasonló e legendához az a vonás, melyet Bagdad nagy szúfisejkhjéről, 'Abd-al-Kádir Dsilaniról beszélnek. »Valahányszor gyermeko született, kezébe vette és így szólította a csecsemőt: «Holtnak tekintelek!» Teljesen kiűzte szivéből: ha meg talált halni, a fájdalom semmi érzését sem mutatta, mert már születésekor kihasította volt szivéből.» Carra de Vaui, Gaza ti (Paris, 1902) 244. 1. s Az előbbeni jegyzetben idézett Szúfi-elbeszélések gyakori typusa: a szúfiságra térő király: 208—211. sz. (14S—150. 11.). E csoportba helyezem a Fákihat al-khulufá czímű gyűjtemény elbeszélését «A török királyról és vejéről, a nagy asketáról,» mely ugyanezen eszmekörből vette eredetét. (Ibn Arabschah, Frucltis Imperatorum I. köt. (arab szöveg), ed. G. Freytag, Bonn 1832; 4S—53. lap. ' Érdekes adadokat nyújt erre nézve Ernst Leumann. Rosaries mentioned in Indian Litteroture czímű értekezése (Transactions of the 9-th International Congress of Orientalists, London 1892, H. k. 883—889. 1. [894]