Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A történetírás az arab irodalomban. Budapest, 1895, 49 p. [Heller 179]

-I történeti rás az arab irodalombán. 7 Itt különösen egy körülmény az, mely a keleti irodalom­történet ismerőjének figyelmét el nem kerülheti. A történeti irodalom, fejlődéstörténeti állását tekintve, mintegy kivételes helyet foglal el az arab irodalom egyéb ágai mellett. Egy általános tapasztalat az, melyet ez irodalom átte­kintése eredményűi felmutat. Az iszlám az arabok között semmiféle irodalmat nem talált. Csak költészetök volt az ara­boknak az iszlám előtt. Az irodalom minden egyéb nyilvánu­lása friss közvetlenséggel, látszólag a semmiből pattan elő az iszlám II. századában, mohó sebességgel indul virágzásnak, a III. és IV. században eléri tetőpontját, de ép oly gyorsaság­gal, a mint fejlődésnek indúlt vala, a sűlyedés lejtőjére tér. Az V. századtól kezdve nincsen már eredeti irodalma az ara­boknak. A költészet a hanyatlás e folyamatában az irodalom összes ágainak elül jár. A III. századtól kezdve — bajosan egy-két kivétellel — már nem találkozunk eredeti költőkkel; mindenben elődeik mintáit utánozzák; nemcsak gondolkodá­suk és képzeletök körét szolgailag átveszik, hanem még kife­jezésök módját, költői képeiket is, tekintet nélkül a társadalmi állapot gyökeres átváltozására, utánok beszélik. Kik soha siva­tagot nem láttak, soha teve hátát nem ülték, a pogányság köl­tőivel a sivatag borzalmairól énekelnek. A khalifa palotája körül ólálkodó panegyrikus úgy beszél, mintha sátrak alatt tanyázna törzsével. Csupa utánzás, csupa epigonság, semmi valóság és közvetlenség. — A tudományos irodalomban a meg­előző századok eredeti gondolkodóit a compilatorok és glos­sátorok váltják fel. Nem fejlesztik tovább az előző korszak munkáit, hanem szüntelen csak magyarázzák, kézikönyveket és epitomékat vonnak ki belőlök. Az írók nem íb tagadják ez állapotokat; sőt néha nyíltan bevallják munkáik bevezetésé­ben, hogy dicsőségök a legtöbb esetben csupán csak compila­tióban áll, különféle szerzők müveinek egygyéforrasztásában; abban, hogy az elődök szétszórt munkáit egybeszerkesztették, mint mondani szoktuk, tíz könyvből egy tizenegyediket alkot­tak össze. Valahányszor az utolsó évtizedekben az iszlám régi iro­dalmának egy-egy elveszettnek vélt munkája szerencsés vélet­len útján a keleti könyvtárak homályából előkerül, rendesen azt tapasztaljuk, hogy a klassikus korszak irodalmi tanúi nem [639]

Next

/
Thumbnails
Contents