Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Török birtokrendszer a hódolt Magyarországon. (Székfoglaló értekezés) Budapest 1940, 23p

saival van kapcsolatban, és nem vennénk mérlegelés alá a rendszernek a hatalompolitikához való kapcsolatait. A török földbirtok több volt, mint egyszerű gazdasági forma vagy tényező, egyénnek és kincstárnak jövedelem­forrása és több volt mint a honvédelem eszköze. Ez a sok­ágú és mindig élénken ható szervezet, melyben minden a Nagyúr tetszésén dőlt el, a magából kiárasztott függőség­nél fogva egy más relációban a politikai hatalomnak volt erős pillére és támasza. Az a számtalan erőrészeeske ugyanis, amely a tulajdonjog korlátozásai miatt az egyé­nen keresztül a közösség gazdasági rendszeréből és öntuda­tából kimaradt, nem kallódott cl nyomtalanul, hanem mint súllyal nem mérhető pozitív erő, az államhatalom oldalán gyűlt össze. A birtokrendszernek az egyén szempontjából előnytelen formája az államhatalmat erősítette, az állam­hatalom oldalán a javadalmi birtokok rendje adta az ala­pot a központi erők kiépítéséhez, melyek csúcsán a padi­şah, mint „Isten árnyéka" élt és uralkodott, s a viharokkal sok hibája ellenére századokon át dacolva, az állam életét nagy birodalom alakjában vagy kétszáz évvel hosszabbra nyújtotta. Míg a törvény nem avult el és a gyakorlatot az ere­deti elgondolásnak megfelelően irányította, a jelentkező hibák javíthatók és a hiányok pótolhatók voltak, egyesek elégedetlenségét mások fegyelme fékezte, bajaikat mások jobb módja egyensúlyozta vagy leplezte; a fővárosi kato­nalázadások sohasem tudtak céljaikhoz iskolázott vezire­ket megnyerni és a 98 budai pasa között sem akadt soha senki, aki e távoli tartományban másfélszázad folyamán ura ellen fellázadt volna. Amint azonban a földbirtok el­veszítette egyensúlyozó és fékező erejét és a megpróbált és meghiúsult reformkísérletek, különösen a XVIII. szá­zad óta, a vezírekből helyi oligarchát neveltek, a kis java­dalmas katonát pedig kincstári bérlővé süllyesztették, a szétbúzó erők: a fegyelmüket egyszerre vesztett vezírek és katonák egymásra találnak s a bagdadi, szíriai vagy janinai pasák — ezek között a romantikus korszak egy hőse: Tepedelendi Ali — a közkatonákkal együtt emelik fel lázadó fegyvereiket „Isten árnyéka" ellen. 484

Next

/
Thumbnails
Contents