Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Török birtokrendszer a hódolt Magyarországon. (Székfoglaló értekezés) Budapest 1940, 23p

12 vallása szerint osztályozza; a birtokrendszer lényegét jobban megismerhetjük, ha a földbirtokot egy más szempont: a tulajdonjog, a földbirtokkal való rendelkezés jogának mértéke szerint tesszük vizsgálat tárgyává. A földkérdés rendezésénél a török állam is abból az elvből indult ki, amit a mohamedán jog hirdetett és az első kalifák követtek: a földtulajdon kérdésében, a népvándorláskori nagy hódítók hatalmi gesztusával tabula rasát csinálva, a földet új osztás alá vonta, melyből saját hívei úri rendre emelkedtek, azok viszont, akik csak fegyveres ereje előtt hajoltak meg, szolgasorsra jutottak. Az állam a földtulajdont vagy saját maga számára tartotta meg, vagy régi kipróbált hívei között osztotta szét, részben ideiglenes használatra, részben örök tulajdon gyanánt. Állami vagy kincstári tulajdonban — hász-birtok, még pedig: padisahi hász (húsz vagy havvász-i hiimájun, hász-i padişah) néven — elsősorban olyan birtoktestek maradtak, amelyek jövedelme akár mint pénz, akár mint termény jelentősebb értéket képviselt s elsőrangú állami célokra, pl. helyőrségek ellátására vagy élelmezésére különösen fel volt használható. Ebbe a birtokkategóriába Az a homály ée bizonytalanság, amellyel Hammer a török birtolckérdóst tárgyalja, Salamon Ferenc munkáján (Magyarország a török uralom korában) is megérzik. A törck birtok- és adóüggyel foglalkozó fejezete, melyben Hammer nyomán halad, szintén homályos és ellentmondásokkal is terhes. Hammer idézett hibája megvan a keleti íróknál is, a török írók a földbirtok e történelmi fajait ugyanolyan aránytalanul és bizonytalanul tárgyalják még az újabb időkben is. Szülejman Szúdi „Defter-i muktoszid" c. müve (Isztanbul, 1307—-1889/90) szintén az olvasóra bízza annak megállapítását, hogy az iszlám őskorából származó, hosszan tárgyalt birtoktípusoknak az oszmán török birtokrendszerben csak mellékes szerepük van s ugyancsak átveszi ezt a hibát a munka egy újabb átdolgozója: Abdurrahman Vefik is (Tekâlif kováidi, Isztanbul, 1329—1911). E kifejezésekkel a török kormány az ősi iszlám-arab kultúrából nem birtoktípusokat, hanem c6ak szavakat vett át, adónemeket, melyeket ugyanaz a személy is fizethetett. Ez a legnagyobb bizonyíték a mellett, hogy a szavak nem birtoktípusokat jelentettek, hanem csak szókölcsönzések voltak. 468