Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Buda, Pest és Óbuda nem-mohamedán polgári lakossága 1547-ben és 1580-ban: Tanulmányok Budapest múltjából VI (1938), 116-136

BUDA, PEST ÉS ÓBUDA NElH-MOIIAMEDÁN TOLGÁRI LAKOSSÁGA 129 Az újonnan betelepedett zsidók, kiket az összeírás mint »vendégeket« tart nyilván, balkáni városokból jöttek (Isztanbulból 6, Kavalából, Viddinből, Szelanikból, Monasztirból 3—3, Belgrádból, Filibeből 2—2, Szemendréből, Edirnéből, Brusszából 1 — 1 család) és minden bizonnyal kapcsolatba hozhatók a szefard-zsidókkal, akik a spanyol félszigetről kiüldöztetve, a török birodalomban új hazát, egyes balkáni városokban letelepedési jogot kaptak s innen később másfelé is elszivárogtak. 1580-ban a zsidók már nem oszlottak »régiek« és »vendégek« csoportjára, a »vendégeké beolvadtak a régiek közé s ezekkel egy közösségben és egységesebben éltek, mint előbb. A harmadik nyelvi (nemzetiségi) csoport, a szláv, — úgy látszik —

: a keleti egyházhoz tartozó »koptokból« állt; ide tartoztak még egyesek azok közül, akik a keresztények között szerepeltek és talán szláv eredetűek (Horvát stb.) voltak. A koptok frissen bekövetkezett valláscseréjéből — amire a lakosság vallási megoszlásánál már rámutattunk — arra lehet következtetni, hogy mint nevük is mutatja, ők valóban cigányok voltak, mert »kipti« jelentése a törökben »cigányé. A jelek szerint Budára délről, az orthodox kultúrkörön keresztül húzódtak fel, talán valami szláv nyelven is beszéltek s a keleti vallást is felvették, de ahhoz szívósan nem ragaszkodtak. Vérbeli szláv lakosságnak, rácnak, vlachnak összeírásainkban még nincsen semmi nyoma. Forrásainkból ennyit tudtunk megállapítani Buda nem-mohamedán polgári lakosságának vallási és nyelvi (nemzetiségi) összetételéről. Ha ezek után a lakosság foglalkozása iránt érdeklődnénk, csak néhány sovány, esetleges megjegyzésre támaszkodhatunk, de ezekből általános képet nem nyerünk, mert összeírásainknak nem volt feladata, hogy a lakosság foglalkozását feltüntessék, s ezt csak akkor teszik, ha a foglalkozással adómentesség járt, vagy vele az egyént pontosabban tudták megjelölni. Feltüntetik tehát azt, ha valakit szolgálati viszony fűzött a törökökhöz : hogy a keresztények között 1547-ben a várban Nagy Péter, a Szent Péter martir-utcában Pál volt a bíró, az előbbi egyben török szpáhi is ; hogy egy másik egyén az esztergomi bíró szpahija

8) volt, egy harmadik mint tolmács, két másik személy mint kém (kulak, kalaguz) szolgált a törököknek. A polgári foglalkozások között meg van említve 1547-ben az Olaszutcában egy kalmár, az Olasz- és Mindszent-utcákban egy-egy kovács, az Olasz-utcában két, a Szent György-utcában három, a Szent Pál-utcában egy és a külső városi Szent Péter-utcában három »diák«.

9) Odább, az összeírás egy másik helyén, a dunai malmok adójának elszámolásánál meg van mondva, hogy a tíz vízimalom közül egy-egy Tetem (Tétém, Tétény) István és Tetem János, Antal Márton, Taksend Imre tulajdona volt, egyet a kincstártól Tót Máté és egy másikat, a »harangos templom« (csanli kilisze) alapítványát szintén Tót Máté bérelte. (A felsorolt malomtulajdonosok a családfők névsorában valóban előfordulnak). Ezen utóbbi, mellékesen tett megjegyzésből tanuljuk meg, hogy a keresztényeknek haranggal felszerelt templomuk volt, mégpedig orgonával (ezekre a körül23