Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Párhuzam az isztanbuli és budai török hivatali ügyvitel között: Levéltári Közlemények XVIII-XIX (1941), 208-222

ISZTANBULI ÉS BUDAI TÖRÖK HIVATALOK 21'» a lap alján. (Az adományozás előzményei, az adományos érdemei itt nem említtetnek.) E bejegyzésekre merőlegesen írva: a lap alján bejegyzett tételhez a lap közepe felé, a lap közepén bejegyzett tételhez a lap felső széle felé haladva vezettettek be a birtoklásban időközben beállott változások, röviden az, hogy a birtok mikor kire szállt.' Több-kevesebb, négy-öt birtokcsere került az egyes tételeknél bejegyzésre a következő évtizedek ide vonatkozó eseményeiből, míg az idzsmál-defter, sorszámok és mutató hiányában, a birtoklásban beállott változások miatt nehezen áttekinthetővé vált; ekkor az újabbkori birtokállapotnak megfelelően átírták, címszónak az újabbkori tulajdonosok nevét véve. A birtoknyilvántartásra szolgáló defterek mindkét fajtája a birodalom többi, balkáni vagy anatóliai tartományában tételről-tételre pontosan ugyanúgy vezettetett, mint a budai tartományban. A birtoküggyel ' kapcsolatban valószínűleg még egy harmadik nyilvántartás is készült, nevezetesen a pasa által a nagyobb birtokokra kiadott teszkerékről. Mint tudjuk, olyan birtokot, amelynek hivatalosan megállapított jövedelme elérte a 6000 akcsét, a pasa maga nem adhatolt adományba, hanem csak teszkerét, „utalványt" adhatott rá; ezt a fővárosi hatóságok szabály szerint a birtok eladományozásánál kötelesek voltak figyelembe venni s birtokot csak annak adhattak, akinek megfelelő „utalványa" volt (ezért hívták «az így kiadott tímárt teszkereli tímárnak, ellentétben a másikkal, a teszkeresziz tímárral, melyet a pasa maga „utalvány nélkül" közvetlenül adott adományba). Noha ilyen teszkerékről készült nyilvántartást emlékeink között nem ismerünk, valószínű, hogy kiadásukról egyidejűleg feljegyzések készültek, mert különben megtörténhetett volna, hogy ugyanazon birtokra különböző személyeknek ismételten adatott volna teszkere. A tartományi közigazgatás negyedik ú. n. „oszlopáról", a fővárosi nisandzsinak megfelelő tisztviselőről neni kell sokat mondanunk. Ahogy a fővárosi nisandzsi államférfiúi rangját elvesztve hivatali főnökké lett és csak mint több-kevesebb tisztviselőnek vezetője működött, úgy budai mása is egyszerűbb, alacsonyabb rangban szolgált. Itt valószínűleg a sok íródiáknak, jegyzőnek egyike volt ő, aki szépen tudott írni s a pasa irataira a pencsét, illetőleg a tugrát ráfestette; messzebbmenő önálló ügykörrel nem rendelkezett. 16