Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)
A berlini és drezdai gyűjtemények török levéltári anyaga: Levéltári Közlemények VI (1928), 259-305, VII (1929), 55-106
A BERLINI ÉS DREZDAI GYŰJTEMÉNYEK TÖRÖK LEVÉLTÁRI ANYAGA 261 kel egy irányban futnak. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a deftert, a törökök egykori szokása szerint, térdre fektetve írták; ha a defterekbe a bejegyzéseket asztalon írták volna, semmi ok nem lett volna arra, hogy az alsó sorokban az írás irányát megváltoztassák. Az egy-egy lűvatalban vezetett defterek külalakban és "méretben megegyeznek egymással. Az umar' mühimme-defterek nagy-kvart alakúak s egyenkint körülbelül 150—-160 lapból (300—320 oldal) állnak. Oldalankint 5—10 intézkedés van bennük feljegyezve, egy-egy defterben tehát vagy kétezer. A mahje-defterek keskeny folió-alakúak, egyenkint vagy 500 lapból (1000 oldalból) állnak; oldalankint 15—20, kötetenkint, tehát vagy tizenötezer intézkedés van bennük feljegyezve. E defterek tehát nemcsak elsőrangú levéltári anyagot tartalmaznak, hanem azáltal, hogy egy rövidebb korszak, néhány esztendő folyamán egy-egy ügykörben kiadott minden intézkedést magukban foglalnak, pótolják a különböző személyekhez intézett, legnagyobb részükben bizonyára elveszett kibocsát.mányokat. Hogy a török történetírás általánosabb szempontjai szerint egészen rendkívüli forrásértéküket kiemeljük, elegendő arra utalni, hogy pl. az ihkjsmdefterekben egy rövidebb, összefüggő időszakból, hat-hét esztendőből annyi rendelkezésnek lényegét kapjuk meg, amennyi oklevelet eredetiben az európai levéltárak és más gyűjtemények összesen sem őriznek. Természetes tehát, hogy a török történetkutatásnak e defterekkel legalább kivonatos fordításban meg kellene ismerkednie; hogy szövegüknek eredeti nyelven, betűhív módon való közlését a nyelvészet is különösen értékelné, szintén nem szenved kétséget. Lássuk o deftereket egyenkint. A milhimme-defterekre vonatkozólag először meg kell állapítani, hogy azokat csak béke idején vezették Konstantinápolyban, vagy a birodalom másik székhelyén, Drinápolyban, ott, ahol a kormány történetesen tartózkodott. De az ú. n. nagy hadjáratok idején, melyekben a szultán, vagy rendkívüli hatáskörrel felruházott serdar — rendszerint a nagyvezér — volt a főparancsnok, az ezzel együtt táborba szálló kormány a kancelláriával, ennek a közelmúltra vonatkozó irataival együtt e deftereket is magával vitte s a főhadiszállásról kibocsátott rendteleteket ezekbe feljegyezte. így történt az 1660/64-es években, a II. Rákóczi György lengyel214
