Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)
Párhuzam az isztanbuli és budai török hivatali ügyvitel között: Levéltári Közlemények XVIII-XIX (1941), 208-222
210 ismeretében vagyunk képesek teljesen megérteni azokat az elég nagy számban fennmaradt iratokat, amelyek a „szultán nevében" adattak ki Budán olyan időpontban, amikor a szultán Budán nem időzött, miután Szülejman volt tudvalevőleg az egyetlen török szultán, aki — utoljára 1543-ban — Budán megfordult,) A tugrával ellátva kiadott rendeletek a budai helytartóság iratkezelésében további osztályozást, nyilvántartást tettek szükségessé, mert a tugrával ellátott kiadmányokról pontosan számot kellett adni. A pasának, illetőleg dívánjának kiadványai ilyenformán megjelenésük és nyilvántartásuk módja szerint több sorozatra oszolhattak: az egyik sorozat iratai a pasa saját kancelláriájából kerültek ki (esetleg több csoportban, a kiadmányok faja szerint, pl. külön a rendeletek és külön az ú> n. „barátságos levelek", mektüb-i mohabbet-uslüb, amelyek úgy jöttek létre, hogy amikor egy-egy szandzsákbejt, kádit vagy más magasabbrangú alantasukat hivatalos rendeletben meg kellett róniok, egy-egy „baráti levélben" mintegy nemhivatalos formában közvetlenebb nyelven is figyelmeztették őket eljárásuk törvénytelenségére), a másik sorozat iratai a pasa nevében, de a dívánon keresztül jelentek meg, a harmadiké szintén a dívánon keresztül, de a szultán nevében adattak ki, stb. Az egyes sorozatok kezelésénél nem kell külön „ügyosztályokra", nagy tisztviselői létszámú hivatalokra gondolunk, akár ugyanaz az ember is elkezelhette valamennyi sorozatot, a lényeges csak az, hogy a hivatalokban őrzött iratok szempontok szerint szét voltak választva; ugyanúgy, mint az isztanbuli hivatalokban, ahol pl. a dívánban külön voltak választva a „fontos" rendeletek (mühimme defterleri), külön a külföldi uralkodókhoz intézett felséglevelek (nâme defterleri), a XVII. század után vilájetenként az egyes vilájetekbe küldött rendeletek, továbbá az ú. n. „bizalmas" parancsok. A kiadmányokhoz alapul szolgáló előiratok — ezt ismét isztanbuli analógia alapján mondhatjuk — abban a csoportban őriztettek, melyben az ügyek elintézésre kerültek. Ez a csoportosítás nemcsak a pasa, hanem a másik két legmagasabb tartományi tisztségviselőnek, a kádinak és a defterdárnak ügykezelésénél és iratainál is fennállt. Alantasaikhoz u. i. ezek is írhattak közvetlen leveleket és intézhettek közvetlen rendeleteket, s végül a nehezebb ügyeket ők is a pasa dívánja elé terjeszthették, hogy ez mondjon bennük véleményt. 7
