Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Oszmán-török nyelvtörténet - Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához: MTA I. Oszt. Közi. X (1956), 1-60
.Y» Ezek között a példák között csak egyes esetekben látjuk azt, hogy névszói tőalak második szótagjában a köznyelvi i-nek t felel meg, a már emiitett vidini iztw alakban s a szótári adatok közül a geniz, emir és sihir szóban. Ezekben minden valószínűség szerint újabb analogikus alakulás történt. Ragozási formák csak elvétve találhatók a szótárakban, de az idézett idetartozó formák arról tanúskodnak, hogy a három szótáríró tájszólásáhan a ragozásban körülbelül olyan szerepet játszott az i), mint a szókincsükben. A -siz 'nélkül' szuffixumnak SÂMÎ BEYnél következetesen -seuz az alakja, kivéve — mint mondottam — a szótár elejét. ITUZICKA-OsTOicnál -siz alakot találunk (vö. még bellüsxz 'bizonytalan', bereketsiz 'terméketlen', keyfsiz 'beteges', kifayetsiz 'nem elegendő', leemüls'iz, düSünmeksiz 'meggondolatlan', tedírübesiz 'tapasztalatlan' stb.). HACKI TEWKIK rendesen -siz alakot ad, de -siz is van nála. Vidini feljegyzéseimben : abdessis 'tisztátalan'. A -lik képző szótáríróinknál rendesen -lig. A keklik tőalakban a -lik végzetben nincs ». A többi példákat — azt hiszem — nem szükséges kommentálni. Ilátjuk, hogy nem várt alakok meglehetősen nagy számmal előfordulnak, forrásaink adatai is sokszor ellentmondanak egymásnak (a források függetlenek egymástól), az általános tendencia azonban világosan látszik. A szóban forgó hang használatában is bizonyos határozatlanság mutatkozik (vö. pl. a -sir magánhangzójának jelölését SÂMÎ BEYnél és HACKI TEWFiKnél), de hogy a tárgyalt alakok önkényes eljáráson, vagy általában fonetikai iskolázatlanságon alapulnának, arról szó sem lehet. Egy másik kérdés : mi az a hang, melyet ezekben az alakokban » [illetőleg y] vagy eu jellel jelölnek a források? RUZICKA-OSTOIC és HACKI TEWFIK nem lát különbséget a q'iz 'leány' és a seiiin 'tiéd' T hangja közt. H ASAN E REN, M EFKURE MOLLOVA, RIZA MOLLOV, MIJATEV PÉTER, HAZAI GYÖRGY és én — mind i'-nak hallottuk az illető hangot és igy jegyeztük. De mit akar mondani SÂMÎ B EY az eu jelöléssel? Xem ö hangról van szó, az ö-t SÂMÎ B EY oeu-val jelzi. Szótára IX. lapján ezt írja : „A török nyelv kilenc magánhangzója közül négy, az a, o, ou, y [= »| — mély [„graves"], négy pedig, az e, i, u [ = ü [, oeu [— ö] — magas [aigtiés]: ami a kilencediket illeti, melyet kénytelenek vagyunk i-vel vagy F«-val jelölni [vö., amit fent NÂJlti B EY határozatlanságáról mondottam |, anélkül, hogy megkülönböztetnénk [sans la distinguer], félve attól, hogy valami képtelen újítást [quclque nouveauté effrayante] csinálunk, — ez szintén magas". Azután azt mondja SÂMÎ B EY, hogy ennek a magas i/eu hangnak a mély sorban az i hang felel meg. És azután : „Ami az I hangot illeti, ennek a mély hangzók előtt vagy után nehéz és mély [loıırde et grave] kiejtése van, mint az angol /nek, vagy a görög A-nek a, o, w előtt; magas hangzók előtt vagy után jKslig úgv mondják ki, mint a francia l-e t vagy az olasz gl-et : avlatmak, evlenmek. Csak az után a magánhangzó után, amelynek külön jele kellene, hogy legyen és amelyet mi ez alkalommal cu-val jelzünk, az / nek mindig nehéz a kiejtése, bármilyen 70
