Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - A kevert nyelvrendszer kérdéséhez: MTA I. Oszt. Közl. II (1952), 313-332

314 Ennek a nyelvnek jellegéről seni az orientalistáknak, sen; az általános nyelvtudomány művelőinek nincs helyes fogalma; így pl. Jespersen (Die Sprache, 191.1.) a török nyelvet sok arab és perzsa jövevényszavával az angol mellé állítja, amelyben sok francia jövevényszó van. A török nyelv esetében — mint látni fogjuk — egészen másról van szó. Hogy erről a nyelvről helyes fogalmat alkothassunk magunknak, elsősorban a török társadalmi viszonyokat kell szem előtt tartanunk. Ezeket ma még csak nagyjában ismerjük, rendszeres történeti kutatásuk a jövő feladata, fontosságukra itt inkább csak elvileg mutathatunk rá. Viszont a következőkben vázolt nyelvi fejlődés tanulságait a művelődéstörténet kutatója is felhasználhatja. Kiinduláspontunk azok a gondolatok, amelyeket Sztálin ,,A marxizmus és a nyelvtudomány kérdései" című munkájában az arisztokrácia és a burzsoázia felső rétegeinek nyelvére vonatkozólag a következőképen fejezett ki : „Mijük is van ezeknek* a dialektusoknak és zsargonoknak? Van : az arisztokrácia vagy a burzsoázia felső rétegeinek sajátos ízlését tükröző, sajátos szavakból álló szógyűjteményük ; néhány mesterkélt, gáláns kifejezésük és fordulatuk, amelyek mentesek a nemzeti nyelv „durva" kifejezéseitől és fordulataitól ; végül bizonyos számú idegen szavuk." (Szikra-kiadás, 14. I.) Ezekkel a szavakkal Sztálin az ismert európai nyelvek normális viszonyait jellemzi. Az az eset, amelyet mi tárgyalni fogunk, nem tartozik a normális esetekhez, itt egy beteg társadalom nyelvének beteges jelenségeiről lesz szó. Azt fogjuk bemutatni, hogyan tengenek túl és hogyan okoznak rendkívüli jelenségeket ebben a nyelvben az idegen elemek. Ennek a beteg jelenségnek a szemlélete, úgy látom, adalékot szolgáltat a nyelvtudat alkatának ismeretéhez. Tovább menve, fejtegetéseink új bizonyítékot fognak adni Sztálinnak ahhoz a tételéhez, amely szerint a nyelv életében a nyelvtani rendszer és az alapszókincs a döntő jelentőségű. Erre a dolgozat végén még visszatérünk. 3. Próbáljuk meg először annak a történeti folyamatnak a vázolását, amely e keveréknyelv létrejöttének az alapja. Annak a történetéről van itt szó, hogy hogyan hatoltak be az arab és perzsa nyelvelemek az oszmán-törökbe, az oszmánlik őseinek, illetve ősi rokonainak, az oguzoknak a perzsákkal és arabokkal való legrégibb érintkezésétől kezdve az ezeréves szakadatlan kulturális közösség korán keresztül. Megemlítem, hofcy ez érintkezések történetében, illetőleg a későbbi állapotok kialakításában különösen fontos szeiepiik volt az oguzok szeldzsuk agának, főleg Togrul Beg és a kóniai szeldzsukok birodalmának.

1 A perzsa-török érintkezés kezdetben, a fejlődés legfontosabb korszakában, mikor az oguzok perzsák szomszédságában, majd perzsa területen elhelyez1 Bittner — alább ismertetendő értekezésében (12.1.) — az oszmán birodalom, illetőleg az oszmán kalifátus fontosságát hangsúlyozza a szóban lévő nyelvi folyamat szempontjából. 25