Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Keleti eredetű magyar ruhanevek: Nyelvtudományi Közlemények L (1936), 321-328

828 sem eredeti, mint a szókezdő z mutatja. A török szó az olasz giubbone velencei zipón (Boıno, Diz. del dial, venez.) alakjának az átvétele. A velencei zipón pontosan megfelel a török alaknak; a második szótag o-ja a törökben, melyben eredetileg csak az első szótagban fordul elő o, u-vá változott; a velencei -p- a törökben megmaradt, de mellette egy b-s alak is keletkezett. A török szó velencei eredete annál is inkább valószínű, mert — mint GUSTAV MBTU kimutatta — a török nyelv olasz elemei gyakran mutatnak velencei sajátságokat, pl. médiát az eredeti olasz tenuis helyén: török qndena 'a gályarabok lánca' - olasz catena, vei. cadena; török siyorta 'biztosítás' ~ olasz sicurtd, vei. sigurta. Az arab szó tehát a ztubé esetében török közvetítéssel eljutott a balkáni nyelvekbe s innen a magyarba, a zubbony esetében pedig — közvetlenül vagy közvetítéssel — átkerült az olaszba — melyben augmentativ képzővel bővült —, innen visszakerült egy keleti nyelvbe, a törökbe, a törökből átment a balkáni nyelvekbe és a magyarba. Érdekes, hogy e szónak egy török képzővel ellátott származéka is megvan a magyarban. Ez a CzF-nál található zubbonycti, mely zubbony- és paplankészitő mesterembert jelent. A -ât képző a törökben a foglalkozást jelentő nevek képzője, megvan csizmadia (török âizmâdli) szavunkban Is. L GouBOCS, i. h. Idetartozik talán még a magyar suba szó is. de erről, valamint a dlabba szónak a szláv, román és germán nyelvekben való bonyolult vándorlásáról (1. Bissau EtWb. I, 459—60) nincsen mondanivalóm. 165