Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Oszmán-török nyelvtörténet - A magyarországi oszmán-török nyelv. Illésházy Miklós török nyelvkönyve 1668-ból: Nyelvtudományi Közlemények LXIX (1967), 57-109.
.Y» A kéziratnak neni akadt feldolgozója, s nekem is csak az utóbbi években, balkáni tanulmányaimmal kapcsolatban irányult rá a figyelmem, mikor pár évvel ezelőtt átnéztem Halasi-Kun Tilnurnak magyar turkológiai kéziratos bibliográfiáját, mely Buda]>csten több ]>éldányhan megvan s megvan Ankarában is. Nemrégiben egy szovjet kutató is említette. A. N. BASKAKOV (Baskakov jun.) «0 iieKOTopbix Titnax TypegKMX CJioBapeií» című cikkélien, amely a Leksikograficeskij Sbornik 1958-i 3. füzetében (145—153. 1.) jelent meg, TypegKO—jiaTHHCKHe CJiOBapit cím alatt a következő bibliográfiai adatot közli: „M. 11 1 é s h a z y. Dictionarium turcico-latinum. 1668." Megjegyzi, hogv «MecTo H3jiaHHH neH3BecTiıo». Itt a szóban forgó kéziratról van szó, amely tehát nem nyomtatott könyv. (A. N. BASKAKOV szintén HALASI-KUN TIBOR bibliográfiája révén ismeri a művet.) 1964 tavaszán fényképet készíttettem a kézirat egyes részeiről és foglalkozni kezdtem vele. Kiderült — mint már említettem —, hogy egy terjedelmes és fontos oszmánli nyelvemlékről van szó, latin írással, amely magyar szempontból is igen fontos: a munka a török hódítás idején Budán és DélMagyarországon beszélt török nyelv emléke.* A kézirat magyar, délszláv és olasz vonatkozásai A kézirat magyar környezetben, valószínűleg Magyarországon készült. Erre különféle körülmények utalnak, így elsősorban a hangjelölés. A kézirat török feljegyzései mindhárom — egymástól független — részben tisztán magyar átírással vannak leírva. Azután feltűnik, hogy a nyelvi anyagban magyar vonatkozások vannak. A ll r lapon az oszmán birodalom legfőbb méltóságai vannak felsorolva, éspedig a következő sorrendben: a szultán, a qubbe veziri ('rex'értelmezéssel) a vezir ('archidux') és azután: Budin veziri, Bosna veziri, Bağdat veziri, Miszir veziri, „janicsar aga" (magyar alak). Ez még lehet talán csak szokásoe felsorolási mód. Fontosabb a következő. A 43 r lapon, a B részben egy másik szerzőtől van egv beszélgetés, hadi eseményekről való hírek: „Némelyek azt állítják, hogy a magyarok győztek, mások, hogy a mohamedánok serege." A 41 r lapon ezt olvassuk: „Nincs semmi újság, sem Törökországból, sem Magyarországból, Horvátországból (tehát Magyarország után Horvátország van említve), sem a nyugati országokból, sem a tatároktól." A 43 r v lapokon: „a mieink" szembe vannak állítva ,,a törökökkel". Ezek a „mieink" a magyarok. Végül tekintetbe kell venni, hogy a kézirat Illésházy Miklós könyvtárához tartozott és alighanem Illésházv Miklós megbízásából készült. (L. 67. 1.) Ezeknek az adatoknak a tanúbizonysága lényegében kétségbevonhatatlan, de ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: a magyarországi oszmántörök nyelvnek másik emléke is van, mégjiedig Balassa Bálint feljegyzései, — hogy viszonylik a mi kéziratunk nyelve Balassa feljegyzéseihez? •Köszönetet mondok Hegyi Györgynek, ki a kéziratot lemásolta és a latin szöveget lefordította, Horpáesy Illésnek, ki az olusz részt lefordította, kedves harátomnuk, Koltay—Kastner Jenő professzornak, kivel az olasz rész problémáit részletesen megbeszéltein és Vásáry. István volt hallgatómnak, ki sokat és lényegesen segített. 108
