Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Oszmán-török nyelvtörténet - Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához: MTA I. Oszt. Közi. X (1956), 1-60
S mi van a mi nyugat ruméliai problémánkkal? A dolog — azt hiszem .t következőképp van. A XV. században az oszmánok kiterjesztették az uralmukat Anatólia északkeleti részeire, és az itteni mohamedán, illetőleg török népelemeket — valószínűleg több szakaszban — áttelepítettekXyugat Ruméliába. Xyugat - Ruméba és északkeleti Anatólia nyelvjárási egyezéseit csak ezzel lehet magyarázni. Hogy Nyugat-Ruméliában milyen török nyelvjárások keveredtek és hogyan alakult ki a mai állapot, azt nem tudom. Xaiv dolog volna ezt a nyelvtörténeti folyamatot úgy elképzelni, hogy egy északkelet-kisázsiai nyelvjárás egyszerűen áttevődött Xyugat-Ruméliába. Csak annyit mondhatunk, hogy az északkelet-anatóliai török nyelvnek döntő szerepe volt a nyugat ruméliai nyelvjárás kialakulásában. A török és a kelet-európai történeti kutatás feladata ezeknek a településeknek a történetét felderíteni. A török anyagot tartalmazó levéltárakban számos településtörténeti forrás van s a magyar és a török tudomány meg is kezdte már ennek az anyagnak a feldolgozását. A bolgár és a jugoszláv kutatás is fontos adalékokkal járult már a balkáni történet egyes kérdéseinek török források alapján való megvilágításához, s el fog jutni a török településtörténet rendszeres műveléséhez is, hiszen ez a bolgár, illetőleg a jugoszláv nép története szempontjából is fontos problémakör. Nyelvtörténeti szempontból a fenti fejtegetések bizonyos új támaszpontokat adnak. A nyugat-ruméliai és északkelet Anatóliai nyelvjárási egyezések a nyugat-ruméliai török telepítések előtti századokból származnak, s a sok tekintetben nem világos adatokat nyújtó arab írásos emlékek és a sporadikus jellegű és sokszor problematikus értékű nem arab írásos emlékek mellett élő nyelvanyagot szolgáltatnak, — olyan anyagot, amelynek segítségével a XIV. századi oszmán-török nyelv igazi alakjához több tekintetben — főleg a magánhangzó-rendszer területén — közelebb jutunk, mint a nyelvemlékek segítségével. Ez az anyag az oszmánli nyelv bizonyos területéről származik és erre a területre jellemző, de természetesen nem hagyható figyelmen kívül a többi nyelvjárási területek és a köznyelv történetének a szempontjából sem. Azt is hangsúlyoznom kell itt, hogy nem szabad a sztambuli nyelvet az oszmánli nyelvtörténet kutatásában alapul venni. A sztambuli nyelvjárás történeti, irodalmi, sőt nyelvtörténeti szempontból is legfontosabb az oszmántörök nyelvjárások között, de az ó-oszmánli nyelvről és az oszmán török nyelv alakulásáról általában csak az arab és nem arab írásos emlékek, az összes oszmán-török nyelvjárások és az oszmán-törökön kívüli régi és új oguz nyelvek összehasonlító tanulmányával fogunk képet kapni. Kutatásaink az ótörök feliratok olvasása szempontjából sem lényegtelenek. Kiderül, hogy a i'tilW, qU lms*, lhn« 2, — y ly'is ri, yis*i, oyPin*, orHhisHy^u, — t'irjPa féle alakok valóban búimig, qilmiS, almit, yay isi, ayisi, oylin, ortusir/aru, tirjla formában olvasandók. 96
