Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A nagyszentmiklósi kincs feliratai és a székely rovásírás

VEGYESEK — A nagyszentmiklósi feliratokhoz. Szomorú jelensége tndc nyos életünknek, hogy a kritikának gyakran oly jelenségekkel kell kc lyan foglalkozni, a melyeknek voltaképen a tudományhoz semmi kő Napilapjaink gyakran a legképtelenebb tudományos eltévelyedéseket i eseményekként ünnepelik, sőt nem ritkán szakfolyóirataink sem dol nak több kritikával. (V. ö. Zolnai Gyula: Tudománytalan nydvhasonlítt Nyelvőr 44. k., 151. 11.) Mostanában a nagyszentmiklósi kincseken talált feliratokra vete rá magukat a «kutatók». Debreozenyi Miklós »Az ősmagyar iráe . . .» művében (Budapest, 1914) — Bálint Gábor után — magyarul olvassi az egyik feliratot. (Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, a kinek a hm iránt érzéke van ; egy példa: valamely feliraton egy állítólagos gy 1 felett talál egy állítólagos M et, tehát ; ki az, a ki azonnal ki nem lálja, hogy ez semmi más. mint a szégyen szó ?) Hogy e feliratok betűi hasonlitanak az orkhoni betűkhöz, azt N Géza már húsz évvel ezelőtt mondotta (Szilágyi, A magyar nemz. t CCCXXXILL). Ezen a nyomon indult el Mészáros Gyula, kinek meg tési kísérletével (Ethnographia, 1915. évf. L f.) bővebben kell foglalt nom, mert a hozzánemórtő jóakarók nagy lelkesedéssel fogadták. Mindenekelőtt kijelentem, hogy a Nagy Géza észrevételét feltétle helyesnek tartom és nagyon valószínű, hogy valaha még okosat is mo gátunk e feliratokról. 397