Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A magyar nyelv régi török jövevényszavai
230 (csuv. avar- 'őröl', alt. ebir-, oszm. evfwJir-) megy vissza (GOMBOCZ: MSFOU. XXX, 106, 105, 112, 168). Bár a most említett szavak magyar vokalizmusa nem azonos, túlzás lenne hangtörténeti nehézségekről beszélni. A lcőrő 'porhanyó, korhadt' (első adat 1838: Tsz.) mellett él az azonos származású kérő 'felkérődzött eledel' is, e tőhangzóval, s e szónak van kiró változata is. A kőris előfordul kéris, kires formában is; az őr- 'őröl'-nek csak <5-s alakja van. Az i ~ö rövid magánhangzók sora is hasonló fejlődési tendenciát mutat. 5. A kérődzik-et a SzófSz. a kér 'bitten' igével kapcsolja össze, feltevése azonban sem jelentéstani, sem hangtörténeti tekintetben nem kielégítő. B EKE ÖDÖN (Nyr. LXXVII, 479) szerint a magyarban két kér ige van. Az egyiknek a jelentése 'kér', a másiké 'kérődzik'. A két igének nincs köze egymáshoz. Az Ormányságban hangalakban is különböznek egymástól: az első itt kér, a második kür-, kür- alakot mutat. Űjabban KÁLMÁN BÉLA magyarázza a kérődzik szót (MNy, LIV, 352—4). Több értékes adatot és észrevételt tartalmazó cikkében KÁLMÁN a szó 'fclböfög' jelentését veszi alapul. Ezt hangsúlyozza — velem ellentétben — már a magyar szó történetének vázlatát rajzoló bevezető fejtegetéseiben is, így az első adat (SchlSzj.) tárgyalásánál, mely szerint a kér- jelentése 'kiböfög, kihány'. A SchlSzj. adatának nem tulajdonítanék a szó jelentésfejlődésében különös fontosságot. Ez csak egy adat, s e mellett a szó, többi jelentéseivel együtt, már hosszú évszázadok óta élt a magyarban. Á SchlSzj. adatánál többet mondanak CALEFINUS adatai, melyeket KÁLMÁN szintén kiemelve idéz: „rumén: Kerőragas, kero | rumino: Kérőt ragok, kerőzőm \ ruminatio: Kerózes | rumigare: Kerőzni". Ezek az adatok kétségen kívül ősi elemei a magyar nyelvnek, s ezt nem dönti meg a SchlSzj. adata, sem az a körülmény, hogy különösen a XVI. és XVII. században nagy divat volt — átvitt értelemben is — a kérődigének 'böfög' értelemben való használata, amit KÁLMÁN szintén kiemel. KÁLMÁN — igen tetszetős módon — a finnugorból magyarázza a kérődzik igét. Egyeztet vele más mellett egy permi szócsaládot, melynek egyik tagja a komi (zűrjén) gorilini 'sich erbrechen' ige. Ez azonban hangutánzónak látszik, s a szócsaládnak csak 'hány, böfög'-féle jelentései vannak, egyik tagja sem jelepti azt, hogy 'kérődzik'. Ezeknek a permi adatoknak tehát a bizonyításnál súlyt nem tulajdonithatunk. Figyelemre méltóbb KÁLMÁN BÉLA első helyen közölt adata, mely a saját feljegyzése: manysi (vogul) rdltarjkwe 'öklendezik, kérődzés előtt felböfög (rénszarvas); felböfög (ember is)', fééerálti 'kérődzik, felböfög (ember is)'. A lcér-ődzik eredete szempontjából ez sem teljes értékű adat. Első jelentése 'öklendezik, felböfög', s eredete szerint éppúgy hangutánzó, mint például ez a két magyar szó, az öklendezik és a böfög. Még közelebb áll a manysi szóhoz a török kekir-, melyet fent tárgyaltam; ez is hangutánzó, ez is ugyanabból a hanganyagból áll, s eredetileg 'csuklik, böfög' jelentése van, — ebből fejlődött a 'kérődzik' jelentés. Ugyancsak hangutánzó a kűriltaxtam 'böfög' ige, melyet KÁLMÁN BÉLA AHLQUIST manysi szojegyzékéből idéz. Ez szintén mellőzhető a kér-ődzik történeti magyarázatánál. Nem volna azonban képtelenség, ha valaki arra gondolna, hogy a kér-ődzik történetileg nem függ ugyan össze a fenti finnugor szókkal, de eredetében ugyanolyan hangutánzó, mint ezek. Szerintem a történeti török kapcsolat mellett szól a kér-ódzik-nek a nyelvjárásokban mutatkozó vokalizmusa (bár ez természetesen bizonyos más 382
