Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A magyar nyelv régi török jövevényszavai
230 A nyelvemlékek és a nyelvjárások a szó történetére vonatkozólag számos adalékkal szolgálnak. A SchlSzj.-ben (366—7) az „eructacio — kerdes" és „eructo — kerdem" szavakat találjuk, a frekventatív -d képzővel. Sok adatot nyújt a NySz. Számos adattal szerepel ebben egy a nyelvjárásokban ma is élő kérő alak. Jelentése 1. 'kérődzés' (CALEPINUS: 'rumen') és 2. 'amit a marha kérődzés közben rág' (MTsz.). Van Icér&s gyomor (NySz.) és kérőgyomor 'a kérődző harmadik gyomra' (CzF.), továbbá kérőrágás és kérőt rág (a teve kérőt rág, a MTsz.-ban: kérőbe rág). A mai kérődzik-et a régi nyelv kérődik formában, különféle jelentésekben és jelentésárnyalatokban, sőt átvitt értelemben is gyakran használta. Gyakori a 'böfög' jelentés. A kér alakkal kapcsolatban felmerül az a hangtörténeti kérdés, hogy é-je eredetileg nyilt-e vagy zárt. A nyelvjárási szótárak kétséget kizáróan bizonyítják, hogy zárt volt: a Rábaközben: a tehén kíreje (MTsz.), Ormányságon: kűrűzik, kürüzik (OrmSz.), a Tiszántúlon, pl. Karcagon az alapige Hr-nek hangzik (kirőddzik), a Szamosháton: kerőü(d)zik van é = é és í közötti magánhangzóval (SzamSz.). Megnéztem az MTA Nyelvtudományi Intézetében a készülő nyelvatlasz kérődzik lapját, mely száz meg száz adatot hoz; a Dunántúlon: kiér-, lceir-, kir- (az északi részen jókora területen), kör-, kűr-, kér- (nagy területen a Duna és a Balaton között) stb., a Duna—Tisza közén jobbára kér-, Észak-Magyarországon kér- (különféle diftongusokkal), a Tiszántúlon pedig túlnyomórészt kir- alak járja. 2. A szóban forgó kér- ige szerintem török eredetfi; egy török szócsaláddal függ össze, melyből csak a bizonyításomban lényeges adatokat, illetőleg származékokat idézem; a lista így is meglehetősen hosszú lesz, de enélkül aligha alkothatnánk helyes képet a magyar szó eredetéről; — az a körülmény pedig, hogy a lcörő 'porhanyó, korhadt' szót a kérő 'amit a marha újrarág' szóval azonosnak gondolom, tehát a kérődzik szó családjához sorolom, különösen szükségessé teszi az etimológia szélesebb alapon való tárgyalását. Az adatok rendezésében egységes formai szempontokat nem tartottam szem előtt, hanem olykor kronológiai, máskor pedig fonetikai és jelentéstani megfontolások voltak az irányadók, amint a bizonyítás folyamata éppen megkívánta. A mongol megfelelőket nem választottam külön. A török—mongol egyezéseket ugyanis — nem kizárólag, de lényegében — hosszú, kibogozhatatlan, történetileg ismeretlen kölcsönző viszony eredményének gondolom, s nem akarom azt a látszatot keltem, hogy ezek közös altaji ősnyelvre mennének vissza. Vannak azonban okok, melyek a török és mongol elemek szétválasztása mellett szólnak. A kérdéses török—mongol szócsalád a következő: Karakháni kev- (kew-) '(egy falatot) sokáig rág. egy szót nem nyög ki, gyengit' (K&áy.) (figyeljünk az ige két régi jelentésére: 'sokáig rig' ,-s 'gyengít') | óoszm. gev- « *kev-) 'rág, kérődzik' (TTS.),oszm. gev- 'rág^az ínyével pyCCKHÜ CJlOBapb. M., 1940. — MACHM.—MUSAB. = X. MAXMyflOB-T. MyCABAEB, Ha3axcKO—pyccKHtt cJiOBapb. AjiMa-Ara, 1954. — PACMB. = PyccKO—TyBHHCKiiit cnoBapb. rioA peA. A. A. riAJibMSAXA. M., 1953. — RINÖ. = A. P. PMHMHHS, KpaTKiifl MOHTOJibCKO—pyccKHft cjiOBapb. Ilon peg. r. n. CAHJKEEBA. M., 1947. — SAUBANB. = PyccKO—Ka3axcKHfl CJiOBapb. ÍIOA pea. H. T. CAypAHEAEBA. M., 1954. — SDD. = Ttirkiyede Halk Ağzından Söz Derleme Dergisi. 1st. 1. 1939.; U. 1941.; III. 1942. (a nagy oszmán-török tájszótár).—SDD.— Hl. = Türkiyede Halk Ağzından Söz Derleme Dergisi ıV. Ulama. 1st., 1951. — TS.» = Türkçe Sözlük.» Ankara, 1959. (a Török Nyelvi Társaság hivatalos szótára). — TSS. = Tanıklariyle Tarama Sözlüğü. I—IV. Ankara, 1943—1957. (az oszmán-török nyelvtörténeti szótár). 378
