Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A magyar nyelv régi török jövevényszavai
359 ti. azt, hogy az uru valami méltóságnév — világosan bizonyltja az a körülmény, hogy az úr elem Örs Űr nemzetsége nevében is megvan, „öraúr vára Anonymus szerint ott állott a Nyárád valamelyik erének a forrásánál a borsodi Bükkben, ahol az Wrsur nemzetség a XTT T-ib században is birtokos" (P AIS i. h.) Nagyon fontos azután Kinnamos adata a XII. század második feléből. Azt mondja ez az adat, hogy II. Géza úgy rendelkezett, hogy halála után a hatalom fiára, İÜ. Istvánra szálljon. Ez azonban ellenkezett a szokásjoggal, s a magyarok Hl. Istvánt megfosztották az uralkodástól, s ezt Géza testvérére, Lászlóra ruházták, másik testvérének, az idősebbik Istvánnak pedig az ovgovp: urum méltóságot adták. „Ez a méltóságnév t. i. az uralkodásra következőt szokta jelenteni a magyaroknál" (HUNFALVY, ME. 343, J AKUBOVICH— P AIS, ÓM Olv. 50). Ugyanez az alak — más jelentésben — előfordul Stájermarki Ottokár rímes krónikájában is. Tudjuk, hogy IV. Béla fia, István, a XIII. század ötvenes éveiben Stájerország helytartója volt. „Vil manigen hóhen uram — brâht er und manigen zolgat", mondja Ottokár (5726—27). Egy másik helyen meg a „mit den hóhsten uramén" kifejezést találjuk nála (40887; LOSONCZI ZOLTÁN: Nyr. XLTV, 256; RÉZ HENRIK: MNy. XXXV, 250). A NySz. (uram, uraim címszó alatt) és KERTÉSZ (i. m.) sok érdekes példát ad az uram és uraim régi használatára, ilyeneket, mint: Az sereges uraim a nemesség jószágán ne éljenek (NySz.), uraim szolgák 'die ersten Hof-Bediente' (KERTÉSZ i. m. 19). A törökben is vannak ilyen alakok, — címek, nevek, amelyekhez első személyű birtokos személyrag járul (1.: Acta Orient. Hung. II, 36, j.;BANG: KSz. XVm, 119; GABAIN, Alttürk. Gr. § 55.; BROCKELMANN: ZDMG. XCVI, 356; Dedem Qorqut: ZDMG. CDI, 221). Ilyen szerkezetű nevek, címek más nyelvekben is előfordulnak. Lényeges adatokat szolgáltat az ár régi jelentéséhez a HB. I/V-nak, illetőleg uromc-nak nevezi az Istent, és igy beszél: szent peter ur ot. A cím azután terjed, kopik; már a XVI. század közepén (sőt bizonyára már előbb) jelöl polgárt is, de Apor Péter még 1736-ban is arról panaszkodik, hogy erre a címre, mely régen csak: a legfőbb rangúaknak járt ki, az előkelőbb városi ember is számot tart (KERTÉSZ i. m. 21). Ez az adat azt is mutatja, hogy a cím kopása lassú, s azt is tudjuk, hogy régi súlyos jelentését bizonyos mértékben máig megtartotta. „Az Úr"on ma is az Istent értjük, s ha 1945 előtt a cím használata kezdett hasonlóvá lenni a francia monsieur használatához, számos esetben olyan megkülönböztetéseket fejeztünk ki vele, melyek kifejezésére pl. a francia monsieur nem alkalmas. Jelenleg a szó jelentésében újabb változás folyamata játszódik le. Ezt — adatok alapján — bővebben ki lehetne fejteni. n. Az ár szót török eredetűnek gondolom. Török eiedetije a régi török u'képesnek lenni, tudni, bírni' igéből származik; vö. ótörök u- 'MOMb, öblTb B COCTOHHHH CgejiaTb MTO-JIHÓO' (MÁLOV, riaMHTHHKH apeBHeTIOpKCKOtt ríHCbMeHHOCTH 437); u- 'können' (GABAIN, Alttürk. Gr. 346) | jakut uj- 'tragen, ertragen (un ter der Last nicht zusammensinken)'; ennek az alaknak a j-je jakut sajátosság, mely a mi szempontunkból a továbbiakban nem jön tekin367
