Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A törökök és a magyarság kialakulása

176 kétségtelen, hogy még a mi századunk köztudata be fogja őket venni a számottevő európai népek sorába. A középázsiai törökök állapota kevésbbé virágzó, de különösen ha sikerülne az Enver basa által alapított középázsiai török birodalomnak önállóságát megőrizni, meg volna a lehetőség arra, hogy gazdaságilag és műveltségben ezek is megerősödjenek. Földrajzi helyzeténél, számbeli erejénél és történelmi múltjánál fogva egyaránt legfontosabb tagja a törökségnek az Oszmánblrodalom. Ez a hatalmas ország ma új történeti korszak küszöbén áll. Azok a területek, melyeket a régfi politika (mely csak hóditott anélkül, hogy egységbe szervezte volna a birodalom részeit) a birodalomhoz csatolt, egymás után elszakadtak — sajnos, kelleténél több is elszakadt Törökország most mint etnikai, politikai és földrajzi egység kezdi új életét határozott célkitűzéssel, mely a gazdasági és kulturális talpraállásban és megerősödésben áll. Az új Törökországnak két főrésze van: egy beteg feje és egy beteg teste. A beteg fej Konstantinápoly, melyben az európai műveltséget elsősorban a levanteiek képviselik. Egy élesszemű német katona a következőleg jellemzi a levanteieket: „A levantei ember bevándorolt nyugatiaknak Keleten született ott felnevelt azaz fel nem nevelt Keleten működő ivadéka. Rendesen vegyes házasságokból származnak: görög apa — spanyolzsidó anya, örmény apa — görög anya és a zsidónak, örménynek, görögnek franciával, olasszal, keresztyén szírrel s egyebekkel való mindenféle keveréke. Parvenü modorú, ordináré gondolkozású, hangos, szemtelen, kívül-belül tisztátalan, ezért morálisan és fiziológiailag egyformán roszszagú szokott lenni a levantei s ehhez még gondoljátok hozzá azt, ami nektek utálatos, szörnyű, közönséges, felületes, műveletlen és stílustalan s előttetek áll a levantei. Mert ha mindezek a tulajdonságai nincsenek meg, akkor már nem pur sang. Ma Konstantinápoly európai negyedében kevesebb tudomány, művészet és kultúra van, mint a legkisebb német városkában." Íme, az európai kultúrára törekvő török ilyen állapotban látja maga előtt a mintaképet, az európai kultúrát. Ezen az állai>oton ma már segíteni nem lehet A törökök egyik leghőbb (és tegyük hozzá: legjogosabb) óhajtása, hogy Konstantinápolyban ezt a „nyugati" életet lehetetlenné tegyék. Ez azonban nem fog sikerülni. Az egyetlen megoldás az, hogy Törökország véglegesen valamelyik kls-ázsiai városba teszi át a birodalom székhelyét. Ez a török újjászületésnek egyik elengedhetetlen feltétele. A konstantinápolyi kérdéssel függ össze egy másik, nagyobb veszedelem is, melyből azonban Törökország aligha fog tudni kimenekülni, ez Franciaország, helyesebben Párizs kulturális befolyása. A formai értékek teremtésében páratlan francia kultúra lelki rokonságban van egy másik fényes, bár kevéssé Ismert kultúrával, a perzsával. Ez az oka annak, hogy amint Törökországban a XIX. században a perzsa befolyás megszűnt, szinte automatikusan lépett helyébe a kizárólagos francia, azaz párizsi befolyás. E befolyásnak legveszedelmesebb hatása a külsőségek előtérbetolása. Nem a jól végzett munkának nyugodt biztosságot adó tudata a fontos, hanem az, hogy az ember megnyilatkozásaiban mindig a pillanat helyzetének magaslatán legyen; nem a lényeg a fontos, hanem a forma. Ez a lelki diszpozíció megölője minden igazi műveltségnek. Persze, dolgozni is megtanulhat a török Párizsban, de erre is el lehet mondani, amit a Bacsó Pál költője mond, mikor a tiszamenti kastélyban meglátja Maupassant-t a zongorán: Ügy látszik, mentül keletibb az ember. Mind azt, mi nyugat fölényét teszi, Be annál keeerveeebben veszi; De mit ledérül alkot szelleme. Ragad rá, mint az operettzene. Jótékony hatással volna itt a német befolyás. Ez azonban nehezen következhetik el, mert a perzsa-francia műveltségű török lélek és a lényeg keresésében túlbuzgó német lélek nem férnek össze egymással. A töröknek nemcsak azt nem lehet megmondani, hogy ez „Sauwirtschaft", hanem barátságosan sem lehet felvilágosítani arról, hogy valami nincs rendjén; kerülő úton kell hozzáférni, de ez is csak akkor lehetséges, ha a török is akarja. Törökország boldog jövőjét csak úgy lehet elképzelni, ha elsősorban a maga lábán jár, ősi morális és szellemi tőkéjét továbbfejleszti s amel lett mindenkitől megtanulja azt, amit megtanulni érdemes. 25