Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A magyar nyelv régi török jövevényszavai

Tok halnevünk eredete és néhány szó [135] a magyarság ősfoglalkozásairól Nincs benne 6emmi kétség, hogy a magyarság ősfoglalkozásai között legfontosabb az állattenyésztés. Ibn Rusta, a magyarság keleteurópai, jelesen levediai, Don-Dnyeper-közi korának legfontosabb forrása, ezt mondja erre vonatkozólag: „Sátraik vannak s oda mennek, hol a legeltetésre (több) fü kínálkozik." (MHK. 168.) Ha ehhez hozzávesszük azt a rendkívül gazdag szócsoportot, mely bolgár-török jövevényszavaink között az állattenyésztésre vonatkozik, mondom, nem kételkedhetünk a fenti tétel igazságában. Második nagy ősfoglalkozása a magyarságnak a földmívelés, 6 ebben határozottan elválik azoktól a különben rokon kulturájú török népektől, melyek az állattenyésztés mellett földmíveléssel C6ak jelentéktelen mértékben foglalkoztak. Itt megint Ibn Rustára hivatkozom elsősorban, Ibn Rustáiiak egy szűkszavú mondatára, melyet nem 6zokás különös nyomatékkal idézni, pedig megérdemli. E mondat így 6zól: „Sok szántóföldjük van." (MHK. 169.) Ehhez vegyük most megint hozzá bolgár-török jövevényszavaink tanúságát, vegyük figyelembe azt a sok szót, mely közöttük a földmív'elésre vonatkozik, 6 akkor az ősmagyar földmívelés fontossága is különös világossággal fog előttünk állani. Most mellékesen egy forráskritikai kérdésre kell kitérnem, melynek a következő, vitá6 pont tárgyalásánál fontossága lesz. Ez a forráskritikai kérdés az, hogy mikép viszonylik Ibn Rusta tudósításának értéke Gardízí és A1 Bakrí tudósításának értékéhez. A három, közös forrásra visszamenő tudósítást ugyanis rendesen együtt szoktuk emlegetni, de ez voltaképpen nem helyes eljárás. E három forrás közül a levediai hazára vonatkozólag csak Ibi: Rusta tudósítása veendő figyelembe. Ezzel szemben a másik két forrás semmi olyat nem 297