Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A szavárd-kérdés Thury József előtt és után: Magyar Nyelv LV (1959), 373-85
.131 i. m. 112; MORAVCSIK i. m. 261) még a modern nyugati örmény kiejtés szerint átírt sevorti helyett is. THURYnak a Századokban (XXXI, 395—6) közölt teljesen elhibázott etimológiáját (*sev-orgi ~ ugri 'fekete ugorok') azonban KUUN GÉZA közvetítésével még MARKWART (Streifzüge 39—40) is átvette. A helyes magyarázatra (szavárd > örmény népotimológiával seavordi 'fekete fiú'), amelyet az örmény alaknak Konstantinosnál megadott Mavga naiőla fordítása tesz bizonyossá, FIÓK KÁROLY már a Századok következő füzetében (700—1) rámutatott. Az örmény sevordi formával kapcsolatban még megjegyezhetjük, hogy a Konstantinosnál (De cer. 687) téves kézirati alakban található Zegfioxtcov névalakot nem MARKWART javította ki először (így: GYÓNI i. m. 112; MORAVCSIK i. m. 261), hanem M. BROSSÉT (Coll. des hist. arm. I. S.-Pétersb. 1874. 617), akit MARKWART is idéz. A forrásokban is előforduló örmény seavordi alakból MARKWART (Streifzüge 36, 4. j.) szerint a hangsúlynak az összetétel vége felé való szabályos eltolódása miatt keletkezett az első tagban megrövidült sevordi, illetőleg savordi változat. A Zefiógxiot alaknak a Mavga jiaiőia-\al való fordítása azonban mutatja, hogy az örmény fül számára a sevordi alak sem vesztette el közszói jelentését. Számolhatunk tehát azzal is, hogy itt nem egy seav > sev fejlődésről van szó. hanem, hogy a népetimológia a sear-nak az öszetételekben egyébként is szokásos sev alakját is használta. Ami az örmény sevordi alak -di végződését illeti, a népetimológiának esetleges kisebb-nagyobb torzításai miatt, sajnos, nem dönthetjük el teljes határozottsággal, hogy az eredeti is d-vel vagy <-vel hangzott-e. Ugyanez érvényes a szóvégi i-re is, bár természetesen az örmény sev-ordi népetimológiás alak sokkal könnyebben volna érthető egy *savarti, mint egy *savart eredeti alapján, s az is nagyon valószínű, hogy itt egy szavárd—magyar névalak örmény átvételéről van szó. Az arab siyáw.rdi(ya) alaknak önálló jelentősége ebben a kérdésben nincs, mert az arab alak nyilvánvalóan egy örmény seavordi1 ír át. Ezt az alakot egyébként MARKWART (Streifzüge 36) után sokan siyâunrdi(ya)-nak írják át, holott a névnek a különböző arab—perzsa forrásokban található alakjai egyáltalán nem zárják ki a siyâwu[o]rdiya olvasatot sem. Úgy látszik, az örmény sevordi1 írja át végül az a Sevordius névalak is, amelyet MORAVCSIK (i. m. 261) a martir-aktákból idéz. Sajnos, hasonló nehézségek mutatkoznak a bizánci Záfiagxoi és Zepógxtoi értelmezése körül is. A Záflagxoi esetében a legtermészetesebb volna egy *savart eredetiből kiindulni, míg a Zegfióxioi világosan egy örmény * sevordi eredetire mutat. Ha viszont Zdfiagroı-b&n egy eredeti *savarti átírását látjuk, amelynek í-jét az egyben görögösítő végződésként használt ot (o: i) írja át, akkor nem világos, hogy a császár miért kétféleképpen írja át a csaknem azonos hangalakú örmény, illetőleg magyar névalakokat. Zavaró az is, hogy nem ismerjük a Záfiagxoi névalak eredetét, és nem látunk világosan a közvetítés kérdésében sem. Ha a Záfiagxoi magyar eredetű névalak, és magyar közvetítéssel is jutott el a császárhoz, akkor bizonyára a legvalószínűbb volna a *savarti olvasat. Ha azonban a Záfiagxoi alak nem magyar eredetű, és nem is magyar közvetítéssel jutott Bizáncba, akkor semmi okunk sincsen, hogy ne a legtermészetesebb *savart- egyes számú eredetiből induljunk ki. A *savart- név végződésének eredetét azonban mindezideig nem sikerült teljes biztonsággal tisztázni. A szóvégi <-nek mint ugor többesnek a magvarázata (FIÓK: Száz. 1896: 611—3; vö. FEHÉR: KSZ. XIX, 49) sem történeti. 84
