Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A szavárd-kérdés Thury József előtt és után: Magyar Nyelv LV (1959), 373-85
.131 valóját, bizonyára a távoli kazárok iránt a spanyolországi zsidóság körében mutatkozó általános érdeklődésre való tekintettel, a kazár király és egy zsidó bölcs szájába adott beszélgetés azonban, amely a mű zömét alkotja, semmilyen lényeges kazár vonatkozású adatot sem tartalmaz. THURY tehát tévesen tulajdonítja BuxTORFnak a „Savortii Armeniam incolentes" kifejezési. Ami a savortii névalakot illeti, az o világosan mutatja — amint alább látni fogjuk —, hogy itt örmény forrásból származó adatról van szó. Világos tehát az is, hogy az örményországi szavárdokra vonatkozó örmény adatok felfedezője nem BUXTORF volt. Ez azonban nem is meglepő, hiszen az európai örmény filológia első, a későbbiekben rendkívül nagy hatásúnak bizonyult termékei, a WHYSTON-fivérek Ps.-Moses Khorenae'i földrajzi és történeti munkáiról készített, szövegkiadással ellátott latin fordításai csak 1726-ban, illetőleg 1736-ban láttak napvilágot, tehát BUXTORF halála után fél évszázaddal, s még egy újabb évszázadnak kellett eltelnie, amíg J. SAINT-MARTIN „Mémoires sur l'Arménie I, II" című (Paris, 1818—1819.) közismert műve megjelent, amelyből (II, 425) az örmény nyelvben járatlanok is megismerkedhettek az örmény eredetű Savortii adattal. 3. A THURYnál idézett rejtélyes „Savortii Armeniam incolentes" kifejezés eredetét kutatva eleinte, vagy tíz esztendővel ezelőtt, azt gondoltam, hogy a keresés nem lesz túlságosan nehéz, hiszen csak azokat a forrásokat kell megnézni a THURY különböző cikkeiben idézettek közül, amelyekben ez a latin mondattöredék egyáltalán előfordulhat. S valóban, törekvéseim látszólag gyors sikerrel jártak. THURY ugyanis ismételten idézi mind ebben a cikkében (323, 403), mind pedig egyebütt (ITK. VII, 407; Száz. 1896: 788, 902) egy magyarországi örmény tudósnak, LUKÁCSY KRISTÓF szamosújvári plébánosnak „A magyarok őselei, hajdankori nevei "és lakhelyei" című két kötetben, Kolozsvárt, 1870-ben kiadott őstörténeti munkáját (a mű függelékét alkotó 23 lapnyi örmény forrásidézetet a bécsi mechitaristák nyomdájában készítették el). A legvalószínűbbnek tehát elejétől kezdve az látszott, hogy THURY örmény vonatkozású, téves BuxTORF-idézete ebből a munkából származik. Rövid keresés után meg is találtam a helyet, ahonnan a kérdéses idézet szóról szóra ki van írva (LUKÁCSY i. m. II, 158): „Buxtorf Armenia Savortiit, kiket keleti kútfőkből ismert Savir Thogorma fiától származtatja. »Savortii Armeniam incolentes et Savir decimus filioruni Thogormae.«" Ehhez jegyzetben LuKÁCSYnál is megtaláljuk a téves hivatkozást: „Buxtorf, de Cabri. Basileae anno 1660." Ehhez az idézethez mindjárt megjegyezhetünk annyit, hogy az „ismert" és a „Savir" szavak után hiányzik a vessző, s hogy a „Savir" helyett „Savirtól" világosabbá tenné az értelmet. Feltűnő az is, hogy BUXTORF művének címében itt sajtóhiba („Cabri", „Cosri" helvett) van, amelyet azonban THURY kijavított. Örömömbe tehát, amelyet az idézet gyors megtalálása szerzett, nem kevés üröm is vegyült. Egyrészt csalódással kellett tudomásul vennem, hogy THURY, aki pedig általában lelkiismeretesen meg szokta jelölni forrásait, ebben az éppen nem lényegtelen esetben elmulasztotta a LuKÁcsYra való hivatkozást. Másrészt kiderült az is, hogy hiába találtam meg THURY közvetlen forrását, a tévesen BuxTORFnak tulajdonított idézet eredetéről LUKÁCSY szavai sem árulnak el többet. A további kutatás pedig, tekintve LUKÁCSY írói jellemvonásait, egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek. LUKÁCSY még 1850 körül kezdett művébe. Ennek megírásával a „nagy álmodozó" Horvát István felhívásának tett eleget, aki 1835-ben 75
