Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A magyar népnév legrégibb előfordulásai a forrásokban: Pais Dezső Emlékkönyv (1956), 268-75
2 70 mutat ezekben a szövegekben, s így HAMMER nem vette észre, hogy szövegeiben a magyarokról van szó. Csak 1840-ben került elő olyan Gaihâni-kivonat, amely már félreérthetetlenül a magyar népnevet tartalmazta. Ez Abü-1-Fidâ* földrajzi müvéből (ed. REINAUD — DE SLANE 222 — 3) vált ismertté, amely a m.ğ.y.riya névalakot közli. HAMMER ugyan most sem vette észre, hogy a tőle idézett késői perzsa és török kompilációk ugyanennek a névalaknak romlott változatait tartalmazzák, de a Magyar Tudományos Akadémia 1841. december 17-én tartott ülésén felolvasták egy levelét, amelyben HAMMER (VÖ. Tudománytár 1842: 82) bejelentette, hogy a magyar népnév, amely eddig csak mint a kaukázusi Mağar város neve volt ismert („nomen gentilitium Magyarorum excepta urbe Madsar ad fluvium Terek sita in historiis et operibus geographicis Arabum, Persarum et Turcarum hucusque nullibi re pertum fuisse constat"), végre népnévként is előkerült. JERNEY JÁNOS (uo. 88) ugyan HAMMERrel szemben hivatkozott arra, hogy a magyar népnév Abű-l-r&zl (XVII. sz.) művéből majâr formában már addig is ismert volt, azonban nem kétes, hogy a honfoglalás előtti magyarság magyar nevét HAMMER levele előtt mohamedán forrásokból nem sikerült kimutatni. Az új adatokból a XIX. század első felében sajátságosan bonyolult kép bontakozik ki: őstörténészeink hun, magyar, finn és ugor—jugor—ogor—ogur hazákat keresnek északon Jugriában, Baskiriában (vö. JERNEY: Tudtár 1842: 88- 90) és a mescser földön (a Magna Hungaria = mescser föld azonosságot hirdeti FEJÉR GYÖRGY i. m. 44—5), a távoli keleten, KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR álmainak jugur—ujgur földjén (vö. LIGETI LAJOS: Rev. des Études Hongr. XI, 233 — 53), délen pedig a Kaukázus előterében. Bár az egyre fejlettebb nyelvészeti kritika ekkorra már végleg aláásta a klasszikus forrásokból vett, ősrégi időkre mutató „magyar" adatok tekintélyét — ekkor tűntek el irodalmunkból még OTROKOCSI szinte elnyűhetetlen maegari-ja.i is —, Muageris hunjai túlélték az őstörténeti változásoknak e nagy korszakát is, és ismét feltűntek a század közepén készült szintézisekben. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy Muageris hazája a feltett kaukázusi őshaza közelében volt, hanem az is, hogy Muageris = Magyar „hun" király volt, tehát kedves a hun származás híveinek, de elfogadható a finnugor eredet hirdetőinek is. Ezért beszél KÁLLAY FERENC (I. h. CCXXXIX) 1850— 1851-ben KATONA nyomán Gordás és Muageris ogor—magyar—hun főnökökről, s ezért tartotta SZABÓ KÁROLY (uo. 830) is Muageris nevét a magyarság legelső kétségtelen nyomának (ZICHY ISTVÁN: MNyK. 1/5, 76 azonban, amint az elmondottak mutatják, tévesen állítja, hogy SZABÓ KÁROLY elsőnek utalt őstörténészeink közül Muageris történetére). A magyar népnévre vonatkozó egyik legfontosabb adat 1869-ben került elő. Ebben az évben tette közzé D. CHWOLSON (M3BECTHH H6H Racra. C Tlőr.) orosz arabista Ibn Rusta 930 körül készített lexikonénak töredékei között Gaiháni előbb említett tudósításának azt az eredetihez közel álló vagy azzal azonos változatát, amely a steppe török népeivel együtt a magyarokat is leírja. CHWOLSON (i. m. 25, 112, 114) moğgarlja-nak olvasta a kézirat arab betűs muğy .riya névalakját, és mindjárt utalt Anonymus moger-jére is. Egyébként azonban CHWOLSON — bár szövegkiadásában a kézirati alakot közölte — azon a nézeten volt, hogy a magyar népnév legrégibb alakja nem w-val vagy o-val, hanem a-val hangzott (vö. alább 273—4). — Az új adatra felfigyeltek a magyar őstörténészek is. HUNFALVY PÁL (MgEthng. 1876. 199) 58
