Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Árpád és Kurszán (Az Árpád-ház megalapításához): (Pais Dezső Emlékünnepség, Zalaegerszeg, 1974): Zalai Tükör 1975/11, 43-58.

43 ARPAD ÉS KURSZÁN (az Arpád-ház megalapításához) Az Árpádok legrégibb történetéhez fűződő mai fejtegetéseim vezető gondolatát így is megfogalmazhatnám: az őstörténeti radikalizmus kérdéséhez. A radikalizmus mindig szükségszerű velejárója a nagyon különböző mértékben hiteles őstörténeti források értékelésének. Minden őstörténész radikálissá válik, ha nyilvánvalóvá lesz előtte, hogy egy-egy forrásmű vagy tudósítás részben vagy teljes mértékben megbízhatatlan. Példaképpen hivatkozhatunk a magyar krónikákkal szemben már régen megnyilvánuló radikalizmusra, amely lényegében időtállónak is bizonyult. Beszélnünk kell azonban arról az őstörténeti radikalizmusról is, amely az utóbbi három évtized során kapott lábra, mint — nézetem szerint — hiperkritikus, túlzó irányzat. őstörténtünk írott forrásai közül először még a XVIII. század végén, Anonymus gestájával, valamint a hun krónikával szemben jelentkezett az őstörténeti radikalizmus. L. Schlözer kezdeményezte, majd az ő nyomán — nem csekély szubjektivizmussal — R. Roesler, E. Dümmler és M. Biidinger fejtették ki részleteiben. Klasszikusnak tekinthető összefoglalása Hunfalvy Pál tollából származik, aki így ír az 1877-ben kiadott „Ethnographie von Ungarn"-ban (195; az idézetet magyarra fordítottam): „A magyar krónikák jellegzetes hun történetei tehát nem magyar forrásokból vagy hagyományokból erednek, hanem német történetíróktól és krónikákból származnak. Ezek a tudósítások a nyugati kereszténység elterjedésével kerültek a magyarokhoz. Nem a pogány, hanem a keresztény magyar hallott először, mégpedig német keresztény papjaitól Attiláról és a hunokról. A hun—magyar rokonságot keresztény német papok találták ki, és ők voltak a szerzői az úgynevezett -«hun—magyar- történelemnek is." Hunfalvy radikalizmusát az idő messzemenően igazolta. Krónikakutatóink, Hunfalvy korától Kristó Gyuláig és Kulcsár Péterig, a krónikák forrásaival és egymáshoz való viszonyukkal kapcsolatos kérdések hosszú sorát fejtették meg.

1 Krónikáink őstörténeti értékéről alkotott alapvető véleményünk azonban mégsem változott meg. Ma is tudatlanságnak tekintjük, hogy krónikaíróink a magyar törzseket nem a Fekete-tengertől északra levő vidékeken át, hanem az északi, szuzdal—kievi útvonalon vezetik a Kárpát-medencébe. Az is 113