Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Gardîzî „török" fejezetének magyarázatához (Álmos nevének származtatásaihoz): Magyar Nyelv LXVIII (1972), 138-45

.131 a kutatás az utóbbi időben nagyot haladt ezen a téren is, s hogv MARQUART és részben még .MINORSKY felfogásával is ellentétben ezeket az idézeteket ma egyetlen egységes, i. sz. 870 táján készült leírásra vezethetjük vissza. Hz érvényes Dzaiháninak a magyar orosz harcokról szóló feljegyzéseire is. A leírás alapját arab és perzsa karaván-kereskedők szemtanú jelentései alkotják, amelyek személyes benyomások alapján számolnak be a besenyőkről, kazárokról, bu rt aszókról, bolgárokról, madzsgirokról, szlávokról, oroszokról, szarírokról és alánokról, tehát Kelet-Hunipa steppei törzseiről és néhány más, nem nomád népről. Ugyancsak Dzaihüní művéből vette Gardizi annak a hosszú karaván-útvonalnak a leírását is, amely a Szir-darja és az lli-folyó között lakó törökökhöz, valamint Kásgarba, onnét pedig a Tarim-medence északi és déli peremén haladva Tibetbe, illetőleg Kanszuba és tovább Kínába vezetett. 5. Az eurázsiai steppe középső részének népeit Gardizi már nem Dzaiháni műve alapján írja le. Hz érthető is, hiszen a Szir-darja vidéki és a Kazaksteppén élő nomádok aránylag sokkal közelebb voltak Gardizi hazájához, s közülük például az oguzok ekkor már erősen be is avatkoztak Nyugat-Turkesztán életébe. Míg tehát a távoli né]>ek leírásában az i. sz. 1050 körül író Gardizi megelégedett a Üzaiháni művéből vett, 870 táján készült leírásokkal, a Szir-darja vidéki oguzokról szóló, teljesen elavult Dzaihání-féle leírást már nem vehette át művébe. Minthogy azonban ő maga nem volt földrajzíró, és a távoli útvonalakról sem rendelkezett saját adatgyűjtéssel, végül is egy olyan forrást választott leírásai alapjául, amely régi volt ugyan, de semmi olyan részletet nem tartalmazott, amely elavultságával megbotránkoztathatta volna olvasóit. Ez Ibn Muqaffa' ,,Rub' al-dunjâ" című munkája volt. A fiatalon meghalt Ibn Muqaffa' (i. sz. 720 kb. 756.) az arab irodalom nagy alakjai közé tartozik, aki rövid működése alatt rendkívül jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Mint az arab tudományos próza megalapítója, elsőként fordította le a Szászánida-dinasztia közép-perzsa nyelvű történetét. Hz a fordítás később igen nagy hatással volt az egész arab történeti irodalomra. Ugyancsak nagy elterjedtségűek voltak más közép-j>erzsából készített fordításai is. Ibn Muqaffa'-nak az a műve azonban, amelyet Gardizi idéz. valószínűleg nem tőle, hanem pontosabban fiától származik, akit az újabb szakirodalom az Ibn-al-Muqaffa' neve alatt szereplő görög művek fordítójának tekint (F. GABRIELI: Ene. of Islam

2 III, 883 4). Ő lehetett a fordítója a ,,Rub' al-dunjâ"-nak is, amelv már címével is elárulja a görög eredetét. A rub' al-dunjá kifejezés ugyanis annyit jelent, mint 'a világ lakott negyede'. Tehát nyilvánvalóan nem más, mint Ptolemaiosz és a görög földrajzírók olxov/tevrj-jenek arab fordítása. Ibn Muqaffa' fiának a művéből vette át Gardizi először is a török népek leszármazásáról szóló részletet. Ebben egy, a bibliai népszármazási táblázat (Genesis 10.) mohamedán átdolgozói nyomán készült genealógiát találunk Jáfet fiairól, tehát az északi népekről, amelyek az arab genealógiákban a türk nevet is viselik. Az egyes „török" népekről azután külön genealógiai történeteket is olvashatunk Gardizinél, amelyekbén a népek ősatvjai eponim hősökként szerepelnek. Minden fejezet bővelkedik ezen kívül etiológikus magyarázatokban. A yenealógia szót a perzsa szövegben az arabból átvett nasab, az air (a szót a szintén arabból átvett asl jelzi. Ibn Muqaffa' fia ugyanis a mi Anonymusunkhoz hasonlóan magyaráz meg méltóságneveket, személyneveket és más tulajdonneveket úgy, hogy a név valóságos vagv állí108