Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Czeglédy Károly munkásságáról

Czeglédy e kérdésre adott lényegében máig is útmutatónak tekinthető a modern magyar őstörténeti kutatás számára. A Dzsajháni-féle tudósítás többé-kevésbé egységes korszakot felölelő alapszövege 870 táján készült, karavánkereskedők szemtanú-beszámolóira megy vissza, a bizánci udvari archívum gyűjteményében követjelentésekből az évszázadok során öszszegyűlt anyag viszont különböző korok értesüléseit és politikai szempontjait tükrözi. Egy évtized múlva (1955) Czeglédy Károly Hajdú Péterrel közösen szerkesztett egy hasonló című kiadványt: A magyar őstörténet kérdései., amely egy őstörténeti vita anyagát tartalmazza. A résztvevő szakemberek hozzászólásai igen tanulságosan világítják meg őstörténészeink állásfoglalását olyan kérdésekben, mint például az életföldrajzi módszer alkalmazásának korrektivumai. Őstörténeti forráskutatásai során Czeglédy behatóan foglalkozott a belsőázsiai nomád törzsszövetségek elnevezéseivel (hun, avar, ogur, stb.), 1956-ban pedig a magyar népnév korai előfordulásait tanulmányozta. Kutatásai során ismételten vizsgálta korai történetünk személyneveinek és méltóságneveinek (Álmos, Géza, Kündü) eredetét. 1966/67-ben tisztázta a magyar történet korai szakaszának uralmi rendszerét, a szakrális királyság intézményének mibenlétét, a magyarság körében betöltött szerepét. E kérdéskomplexummal kapcsolatos az az 1974-ben publikált tanulmánya, melyben azt a nagy feltűnést keltő elméletet cáfolta, mely szerint a magyar honfoglalás eseményeiről szóló egyes ismereteink Árpád-házi magyar főemberek Bizáncban előadott félrevezető, a valóságot meghamisító tudósításaira mennek vissza. Czeglédy 1954-ben új besenyő vonatkozású szír adatra (kangar) hívta fel a figyelmet és ismételten boncolta a bizánci és Dzsajháni-féle adatok elemzésének lehetőségeit. Az új kangar adat felkutatását az tette lehetővé Czeglédy számára, hogy időközben intenzív középperzsa, örmény nyelvi tanulmányokba fogott attól a felismeréstől vezettetve, hogy a középperzsa, örmény források mind a Kaukázuson át, mind a türkmén steppe felől Iránt támadó nomádokról igen fontos értesüléseket közölnek, az örmény források pedig az észak-örmény területekre költözött magyar töredékekre vonatkozó, sokszor alapvető jelentőségű tudósításokat is tartalmaznak. Az örmény tanulmányok eredményének köszönhető Czeglédynek a szavárdokról szóló részletes elemzésű cikke (1959). Igen figyelemreméltóak a korai kazár történelem örmény forrásainak kritikájával foglalkozó tanulmányai is, melyekben Szebeosz krónikájának egyes problémáit is meggyőzően világítja meg. A középperzsa tanulmányok fontos eredménye, hogy nem egy esetVI