Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

A magyar nép mongol kori nevei (magyar, baskír, király) [MNy LX/1964/, 385-404.]

87 tores qui iverunt illue ante adventum Tartarorum." (J It 320.) Nyilván ugyanerre a forrásra támaszkodott PlanoCarpini és B e n e d i e t u s Polonus is. Nyilvánvalónak látszik, hogy Rubrouck itt szóbeli értesülésre utal.ı 15. A mongol kori forrásokban kevés példát találunk arra, hogv a baskír népnevet személynévként is használták volna. Ilyen mindenesetre az ilkánok szolgálatában élő Báiyurd, helyesen Báiyird, aki Öobnn társaságában leverte Sulamii-t (ARENDS 181). Talán még érdekesebb, hogv a kevés példa között egy nevezetes személy is található, aki ilyenféle nevet viselt. Orda fiának, Sartaqtai-nak első fia QoniSi, róla beszél Gönci néven Marco Polo (vö. P. PELLIOT, Notes on Marco Polo I, Paris, 1959. 404). QoniSi második fiának a neve egyes kéziratok szerint Bájyirtai, mások szerint Báiyirtai (vö.: BLOCHET 95; VERCHOVSKIJ 67). A név jelentése „baskír nemzetségbeli", s ugyanolyan típusú név, mint a Majartai vagy a nagyapától viselt Sartaqtai, ahol a Sartaq a.m. 'mohamedán', a Sartaqtai pedig a. m. 'mohamedán népből való'. Persze bajos volna eldönteni, hogy ez esetben a Báiyird és Báiyirtai (Bájyirtai) személynevek a magyar vagv a török baskírokra utalnak-e. 16. A mongol kori mongol, perzsa (török) források, valamint a szerzetes utazók jelentései alapján megállapítható, hogy a bajyir, baiyir név ebben a korban szintén ama nevek egyike, amelyik a magyar nép megjelölésére szolgált, mégpedig nemcsak a baskíriai, hanem a Duna Tisza menti magyarokéra is. E névhasználatnak különösen az ad jelentőséget, hogv két, egymástól független forráscsoportban jelentkezik, a [íerzsában és a latinban. Nem kevésbé meglepő az a körülmény, hogv a baskír név mint a magyar nép egyik neve, jóval korábban megjelenik a IX —XII. század eseményeit tárgyaló mohamedán forrásokban. Ezeket az arab — perzsa forrásokat nem ismerik, legalábbis nem használják a XIII —XIV. századi mongolok történetével foglalkozó perzsa történetírók. A kérdéses források értelmezésével és értékelésével CHWOLSON óta számos alkalommal foglalkoztak. Magyar őstörténeti szempontból NÉMETH GYULA sorra vette valamennyi adat vallomását; CZEOLÉDY meg éppen a „Magna Hungaria" kérdése szempontjából foglalkozott velük. Részletes tárgyalásuk most messze vezetne; néhány fontosabb adatra azonban nem lesz felesleges itt is emlékeztetnünk.'

2 1 Messzire vezetne most J u 1 i a n u s ós társai utazásának ós R i c h a r d u s útijelentésének az elemzése. A Magna Hungaria kérdésében annyit idézett és vitatott (ellene is, mellette is), azonban itt sem hallgathatunk a R i c h a r d u s-féle jelentésnek arról a kijelentéséről, hogy az ottani magyarok értették a nyugati magyar nyelvet: ,,et queeumque volebat tam de fide quam de aliis eis proponere, diligentissima audiebant, quia omnino habent Ungaricum ydioma; et intelligebant eum, et ipse eos". A gazdag újabb irodalomból ezúttal is utalnék ezekre: GOMBOCZ ZOLTÁN, A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány: NyK. XLV1, 1—33. F. RISCH, Johann de l'lano Carpini (Leipzig, 1930.), Anhang IV. Die Baschkiren, 305—11. NÉMETH GYULA, A honfoglaló magyarság kialakulása 299 — 315. CZEOLÉDY KÁROLY, Magna Hungaria: Századok 1943., kny. 1—32. GYÖRFFY GYÖRGY, Krónikáink ós a magyar őstörténet (Bp., 1948.), 08 — 87. D. SINOR, Un voyageur du treiziéme siécle: Le Dominicain Julien do Hongrie: Bulletin of the School of Oriental and African Studies XIV (1952.), 589 — 602. HEINRICH DÖRRIE

, Drei Texte zur Geschichte der Ungarn und Mongolen: Die Missionareisen des fr. Julianus O. 1'. ins Uralgebiet (1234/5) und nach Russland (1237) und der Bericht des Erzbisehofs Peter über die Tataren: Nachrichten der Akad. d. Wiss. in Göttingen, Jahrg. 1956. Nr. 6. 125 — 202. PERÉNYI JÓZSEF, A Magna Hungaria kérdéséhez: MNy. LV, 385 -91 és 488 — 99. ' D. A. CHVOLJSON, Izvestija o chozarach, burtasach, bolgarach, madjjarach Abu-Ali Achmeda ben Omar Ibn-Dasta (St. l'bg., 1869.), 101 — 16. NÉMETH GYULA,