Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Régi török eredetű neveink III—IV. [MNy LXXV /1979/, nyomás alatt]

451 Ismeretes, hogy Dél-Szibériából egy fontos kereskedelmi út vezetett Kelet-Európába; ezt az utat egyik legfontosabb kereskedelmi cikkéről annak idején a prém útjának neveztem. Ezen az úton áramlottak a pompakedvelő lovasnomádokhoz a nemes prémek: adóba, zsákmányként. A prém a kereskedelemben pénzt helyettesítő fizetési eszközzé vált. Aligha véletlen, hogy nyelvünkben feltűnően sok a megőrzött ősi prémállat-név: evet, hölgy(menyét), menyét, nyest, nyuszi, pegyvet: e nevekre szükség volt akkor is, amikor e prémeket nem vadászat, de kereskedelem útján vagy másképpen kellett megszerezni. Alig lehetett ez másként a bolgár-török, kazár, kabar, besenyő, oguz nyelvet beszélő törököknél sem, közülük egyesek ismerhették az aldı 'hölgymenyét' nevet is, nemcsak mint prémet, hanem mint élő prémes állatot is. Meg kell ugyanis jegyeznünk, hogy a prémesállat nevéből származó női nevek nem a prémnek, hanem magának az állatnak a nevéből keletkeztek. E célra nem minden prémes állat felelt meg, csak néhány, azoknak is a nősténye, amelyik szépségével, kecsességével alkalmas volt kedveskedő, becéző női név céljára. Eleven példát szolgáltat e tekintetben a fentebb idézett horezmi nyelvű hasonlat. 4. Bő és ölbő. Ezekben és sok más hasonló névben a szóvégi (ó), ő-t tartották hosszú ideig „bolgár-török" átvétel nyelvi kritériumának. Több ízben hangsúlyoztam (MNvTK. I, 184—5), hogy ez esetben magyar régiségjeggyel van dolgunk, mely csak azt bizonyítja, hogy a kérdéses szavak az ismert időhatáron belül kerültek nyelvünkbe. Űgy látszik azonban, hogy ezúttal nem is erről van szó, hanem arról, hogy a két személynévből lett helynév végső soron két „bolgár-török" méltóságnévre megy vissza. Bö. NÉMETH GYULA a Bő „bolgár-törökségét" illetően PAIS DEZSŐ etimológiájára támaszkodik (MNy. XXIII, 502—8). Ez utóbbi szerint a bő melléknév (a Bő tulajdonnévvel együtt) a török hág szóra vezethető vissza. Az EtSz. I, 513 a bő mn.-et kétkedve obi-ugor megfelelőkkel köti össze; a SzófSz. 26 „bizonytalan és vitatott eredetűnek" tartja e szót; a TESz. I, 356-7 lényegében elfogadja PAIS etimológiáját, illetve véleménye szerint „valószínűleg ótörök eredetű" a bő. GYÖRFFY (István király 468, 571) még tovább megy, és nemzetségfőnek értelmezi bő szavunkat, melyet a szláv zsupán megfelelőjének tart. A GYÖRFFYtől magától értetődően 'nemzetségfő' értelemben használt bő az a hiányzó láncszem, mely a PAis-féle etimológia ez ideig sajnálatosan nélkülözött bizonyítékát szolgáltatná. Ez az értelmezés azonban önkényes, nines adat, amely erre jogosítana. Lehet, hogy a török bäg méltóságnév átkelőit ebben a korban a magyarba, ha igen, onnan nyomtalanul eltűnt. A török bäg szóról gazdag irodalom áll rendelkezésre; vö. CLAUSON, ED. 322 3 és DOERFER, TMEN. II, 377—406 (itt további bibliográfia). Mindkét szerző megegyezik abban, hogy a tör. bäg eredetileg törzsfőt vagy nemzetségfőt jelentett; a cím tartalma persze a történelem folyamán jócskán módosult. Megvolt a bolgár-törököknél, a kazároknál is. A PAIS által tárgyalt személynevek és helynevek részletes vizsgálatot