Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Gombocz Zoltán mint turkológus [MNy LXXIII /1977/ 395-401.]
391 három kötetes szótárában való könnyobb eligazodás céljából készített a maga számára egy nagy alakú diáriumba gyöngybetűivel rótt mutatót, amely csak a tőszavakat tartalmazta, francia értelmezéssel, figyelmen kívül hagyva a származékszavakat. Megvolt neki PODGORBUNSKIJ orosz—burját szótára, RUDNEV könyve a keleti mongol nyelvről (ez utóbbiról recenziót is írt: NyK. XL, 471—3). RuDNEVvel különben — úgy látszik — közvetlen összeköttetésben is állt, mert az megküldte neki az irodalmi mongol nyelvtanról 1903-4l>en tartott egyetemi előadásainak a dedikált sokszorosított jegyzetét, amelv 1905-ben jelent meg. Török könyveiről meg sem kísérlem hasonló szemelvényen jegyzék közlését. GOMBOCZ altajisztikai érdeklődéséből egy jelentős tanulmány született: Az aitaji nyelvek hangtörténetéhez: NyK. XXXV, 241 — 82; megjelent németül is: Zur Lautgeschichte der altaischen Sprachen: KSz. XIII, 1 — 22. E dolgozatában fogalmazza meg a rotaeizmus és a lambdacizmus ismert elméletét, továbbá a szóbelseji és szóvégi helyzetben jelentkező d x és cP fejlődését az altaji nyelvekben. A d 1 fejlődéséről mondottak elsősorban a török nyelveket érintették, megállapításai a turkológia közhelyei közé kerültek, amelyek azóta minden kézikönyvben megtalálhatók (persze Gombocz nevének említése nélkül). A rotacizmusról és a lambdacizmusról mondottaknak kissé bonyolultabb lett a sorsa. Tanulmányának német változatában óvatosabban fogalmazott, sőt felvetette, hogy a fejlődés iránya fordított is lehetett. Tőle függetlenül G. J. RAMSTEDT a modern mongol nyelvészet egyik megalapítója ezt a „fordított irányú" fejlődést tette magáévá, pontosabban szerinte altaji r-ből és f-ből magyarázandó a köztörök z és S egy része, valamint a csuvas és mongol (mandzsu—tunguz) r, illetőleg l megfelelés. Gombocz két ízben is reagált RAMSTEDT elméletére (KCsA. 1, 83 és MNy. XX, 173 — 4), melyet „Zur Frage nach der Stellung des Tschuwassischen" című munkájában tett közzé (JSFOu. XXXVIII/1: 1 — 34). RAMSTEDT nézetét tanítványai széles körben elterjesztették, később — egyetemi előadásaiban — Gombocz maga is hajlott e felfogás felé; érdekes módon az ő eredeti nézetét mások védték és védik tovább. 5. Gomboczot az altajisztika nem tudta tartósan lekötni. Számára ez a stúdium csak háttér, fontos és nélkülözhetetlen háttér volt érdeklődése igazi nagy témájához, a magyar nyelv régi török jövevényszavainak a kutatásához. Szinte pályája kezdetétől fogva foglalkoztatta őt ez a problémakör. Régi dolgozatait, apró kis etimológiáit olvasgatva nyomon követhetjük a turkológia területén egyre táguló érdeklődését. A századfordulón indult meg a török nyelv emlékeinek feltárása, feldolgozása. A régi emlékek mellett szinte napról napra bővültek az élő török nyelvekről és nyelvjárásokról való ismeretek. Gombocz figyelemmel kísérte és követni tudta agyülemlő anyagot. Ismerte a türk rovásírásos feliratokat, tudott az ujgur nyelvről, használta RADI.OFF akkoriban megjelenő nagy szótárát, tudott — THOMSEN nevezetes cikkének ismeretében — RADLOFF helytelen ujgur olvasatainak tarthatatlanságáról. A nyelvemlékek egyre növekedő anyagában mindinkább nehezebbé vált az eligazodás. Az emlékek ugyanis nemcsak nyelvi matériát, de izgalmas, eddig ismeretlen információkat nyújtottak a régi török nyelvű buddhista, manicheu3 és történelmi irodalomról is. Gombocz ezen a ponton megállt. Megmaradt nyelvésznek, s a különben oly fontos tartalmú szövegekből csak azt pécézte ki, ami a török nyelv története vagy éppen a magyar—török nyelvi
