Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Tibeti források Közép-Ázsia történetéhez [KCsA I. kieg.k./l 936/, 76-103.]

338 A szanszkrit kánonban természetesen hasztalanul keresnénk Közép-Ázsiára vonatkozó történeti értesítéseket, mégis a buddhizmus, szent könyveivel együtt, elválaszthatatlan e hányatott sorsú földdarab történetétől. A buddhizmus röviddel keletkezése (Kr. u. VI. sz.) után súlyos válságba jutott. Először is belső versengés, hosszas egyenetlenkedés eredményeképen, a negyedik Zsinaton, visszavonhatatlanul két részre szakadt az egyház : északira (ez az ú. n. mahűyöna-buddhizmus) és délire (hinayána). Az előbbi kánonikus nyelvül a szanszkritot fogadta el, míg az utóbbi a pali nyelvet választotta. Rövid virágzás után politikai sorsa is megpecsételődött, ellenséges uralkodók üldözései elől menekülni volt kénytelen tulajdon szülőföldjéről. A hinayána délre, Ceylonba vonult vissza, s onnan próbált kelet és délkelet felé továbbterjeszkedni, a maháyána-Í8kola pedig Nyugat-Indiából Afganisztánba, s onnan Közép-Ázsiába húzódott. Közép-Ázsiában fölöttébb termékeny talajra talált a maháyána-buddhizmus. Iráni és nem iráni, de azért indoeurópai, török és tibeti-fajta nomád, vagy többé-kevésbbé nomád törzsek szomjasan szívták magukba şz indiai tanokat, papjaiknak, isteneiknek díszes hajlékokat építettek, lefordították nyelvükre szent könyveiket, stb. De jött az Iszlám, elsöpörte a buddhizmust Közép-Ázsiából, elpusztította még az emlékeit is. Az utolsó ötven esztendő kutatóútjaira, tudós munkájára volt szükség, hogy ennek a régi műveltségnek legalább a romjai napvilágra kerüljenek. Ma már megmentett freskók, selyemre, fára applikált festmények, stukkók, bas-reliefek, stb. beszélnek nekünk a középázsiai buddhizmus művészetéről. Sőt ott tartunk, hogy elég világosan több áramlatot is meg tudunk különböztetni ennek a művészetnek a történetében. Időrendben legelső közöttük az ú. n. Gandhára v. graeco-buddhista irányzat, mely a mai India északnyugati és Afganisztán északi határán ömlött KözépÁzsiába. Gandhára, Hadda, Bámiyán művészete, (hogy csak a fontosabb gócpontokat említsük) végighúzódik Turkesztán oázisain egészen Turfánig, másfelől Khotantól jóval keletre. Legelső emlékei időszámításunk első három századából valók, de Közép-Ázsia egyes helyein még a VIII. században is virul.