Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Mongolos jövevényszavaink kérdése [NyK XLIX /1935/, 190-271.]

227 A másik két mongolos kritérium cáfolatával GOMBOCZ, MNy. XILI, 100—1 foglalkozott, s a dél bolgár-törökös jellegének a védelmére újabb, analóg pcldát hozott fel a döl idevonásával. GOMBOCZ érveléséből most inkább azt emelnénk ki, hogy magábán a csuvas nyelvben, még pedig az olyan szavakban, amelyek kétségtelenül régi szókészletéhez tartoznak, s világosan nem újabb tatár stb. jövevények, bizonyos östörök hangoknak többféle szabályos megfelelése mutatkozik. így pl. azóstör. S (? I) l jellegzetes (.lambdacismus") megfelelés mellett egész sor szóban á-t találunk (éimoi 'gyümölcs' stb.). Hogy milyen fokig jelentkezhettek hasonló kettősségek, vagy még annál is többféle megfelelési lehetőségek a bolgártörök nyelvben, annak megítélésében nemcsak a bolgár-török közvetlen nyelvi anyagának szegénysége gátol bennünket, hanem még egyéb, szintén ismeretlen török nyelvi tényezők keresztező hatása is bonyolítja a magyar nyelv honfoglalás előtti török'jövevényszavairól alkotott képünket. íme néhány példa csak a szókezdő mássalhangzók köréból. Az őstör. s-szel szemben a magyarban hol sz-et, (szakái, szám, szán stb.), hol s-et (sár, sárga, sárkány, seper, serke, söreg) találunk. GOMBOCZ, Török jövevényszavaink hangtanához: Nyr. XLI, 67—8 kimutatta, hogy e kettősség bolgár-török hangállapot tükröződése, és hogy megtalálható a mai csuvasban és mongolban is. Az őstör. j- bolgár-török jövevényeinkben szintén többféleképen van képviselve: a) gy-, néhány esetben másodlagos d(gyûrû, gyümölcs, gyűl, gyúr, gyom stb ; dió, disznó); b) 82 (szél, szérű, szűcs, szöllö); e) a (ír, író). Ezeknek a megfeleléseknek a magyarázata nem ment olyan simán, mint az előbbieké. Próbálták nyelvjárási, időrendi okokra visszavezetni a gy- és az ez- szókezdet különbségét (RAMBTBDT meg egyenesen kétségbevonta az ez-es etimológiák helyee voltát), de az sem lehetetlen, hogy már az átvétel korában megvolt, vagy akkor kezdődött az átadó nyelvben az östör. j-nek az eredeti j (j) mellett az újabb s-es alakok megjelenése is. Még érdekesebb a csak két példával igazolható vokalikus szókezdet az óetör. j-vel szemben. Az őstör. i- legrégibb jövevényeinkben szintén kétféleképen van képviselve: a) s- (sajt, saru, sátor, seprő, sereg); b) es- (itt akad néhány olyan szó is, amely esetleg török jövevényeink középső rétegébe sorolható, de igen réginek látszik a csalán, csat. csepü, csipa). GOMBOCZ, BTLW. 182—3 szerint ennek a kettősségnek is az