Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Mongolos jövevényszavaink kérdése [NyK XLIX /1935/, 190-271.]
222 Legrégibb tőrök jövevényeink jelentékeny része végződik diftongusból monoftongizálódott szóvéggel: apró, békó, borsó, komló, koporsó, tarló, tinó; csepű, idő, ó'/j/ű, söprő, szálló, unó; betű, bölcső, erő, gyeplő; kanyaró, Ifcarő, saru, tiW; íanú; gyúsrü, szérű stb. E szavak forrásaiul a magyar nyelvtörténeti adatok és a török hangtan figyelembevételével teljesen jogosan mindezen esetekben -ay, -áy, -íy, -íy, -uy, -üy szóvéget teszünk fel az átadott török szavakban. Ha azonban figyelembe veeszük a magyar samtay, meneh, szükszerex stb. adatokat, tehát azt, hogy ez a hangfejlődés még a honfoglalás után is tartott, akkor nem nehéz belátnánk, hogy a honfoglalás előtt hasonló szóvéggel nyelvünkbe került kazár stb. elemek szóvége ugyanúgy diftongizálódott, aztán monoftongizálódott idővel, mint a bolgár-török szavakban, sőt ugyanez megtörténhetett a honfoglalás után is azon az időn belül, míg ez a hangfejlődés tartott. Sőt tovább mehetünk: kún ós besenyő jövevényszavainknak az a rétege, amely ennek a hangfejlődésnek befejezése előtt került nyelvünkbe — sőt talán ennél még később is — szintén hasonló szóvéget mutathat fel, mert ebben a két nyelvben az östör. -y-ből szabályosan -v fejlődött: tuv 'zás'ló', jav 'zsír', tav 'hegy'; eruv 'vis' (59V°). jabovdi) 'takaró' (60r°), bitiv 'betű' (uo.) stb. (vö. NÉMKTH, Die Inschriften 55—6). Bolgár-török jövevényszavainkban tehát feltétlenül megtalálható az eredeti szóvégi -y-nek ez az alakulása, viszont az ilyen szóvég nem feltétlenül jelent még bolgár-török kölcsönszót.') Érdekes, hogy a szóbelseji török -y- is diftongizálódott és aztán megnyúlt, épúgy mint egyéb, nem török jövevényszavainkban (ómagyar szayar, siyer stb., vö. GOMBOCZ, Magyar történeti nyelvtan III: Hangtörténet 71): 'ayaici ács \ 'bayatur bátor | 'büyü fi =— bölcs I *bűyü bű j 'falayan csalán | *joyur =— gyúr stb. Külön fejlődés : 'bayi э- báj | 'ciyit ^ sajt. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a törökből átvett k, jf változatlanul megmarad legrégibb jövevényszavainkban (s természetesen a középső rétegben is). Szóbelseji helyzetben röviden már vize') E megállapításunk következményeit le kell vonnunk török eredetű tulajdonneveinkkel kapcsolatban is. Az Üllő ('léte* *Iläy). Jenő (fevtix, Jenen-, Jeneu atb. -e *Ináy), Bő (Beír -c 'Báy, besenyő személynév is, vö. P AIS : MNy. XXIII, 505), Ölbő (Ilbew, Elbeu 4lbáy) slb. csak szóvégi hosszú magánhangzója miatt épúgy nem tekinthető bolgártöröknek, mint pl. Ézelő ( E^ÉXex) finnugor eredetű neve.
