Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Az idő és társai (Idő, idén, kor, korán; késik, későn) [MNy LXII/1966/, 385-398 ]
97 Nos, nézetem szerint a magyar idő török származtatását ezen az alapon elvetni nem lehet. Nem azért, mert az *iddy > üdő ~ ideje csak az egyik lehetséges magyarázat (a másik ugyanis: *öddy > üdő tüdeje > ideje: ez utóbbi kategóriába tartozik BKRRAR „gyanúba vehető" szavai közül a gyári [< *fürüy] és дуйвгй [< *)üke&y]). Nem azért, mert a magyarban az ö > i fejlődés igen régi (BARCZI, Htört.' 34—6). Nem azért, mert az idő legrégibb t-s adatait hétszáz esztendő választja el az átvétel időpontjától, akkor is, ha az átvételt a VIII. századra tesszük. Hanem azért, mert még egy VIII. századi ómagyar *idäy (< *ildäy)-neY. İ H nyugodtan lehet egy török *őddy a forrása. BÁRCzinak és tanítványainak az ómagyar ü- és »-nyelvjárásokról végzett kutatásai után erről a kérdésről — azt buezem — itt fölösleges bővebben szólni. A szóvég tekintetében továbbra is fennáll GOMBOCZ feltevésének a lehetősége, amely szerint az idő az öd egyik származékára, az *öddg-re vagy *ödük-re megy vissza; mint láttuk, az örf-nek а törökben valóban vannak származékai (ödldk, öylä, öyldn stb.), azonban a feltett alakok egyike sincs köztük. Űgy vélem, az *ödäg alakot felesleges volna tovább keresni, vagy akár feltevésként is megtartani, őstörök (és ótörök) szempontból ugyanis csak *ödäk-bői indulhatunk ki, ahol a -k (q) valóban jól ismert kicsinyítő képző (ez a funkciója különben igen korán elhomályosodott). Megtalálható az ótöröktől az oszmán törökig a legtöbb török nyelvben (vö. Fundamenta I, 788 és LIGETI: MNy. LIV, 448). De még az *öddk-ről sem gondolnám, hogy valamikor is a török szókészlet általánosan ismert és elterjedt elemei közé tartozott volna; mai ismereteink szerint csak perifériálisan élhetett ez a származék. Ilyen perifériális nyelv éppen a csuvas is. Valóban, megállapítható, hogy a csuvasban a -k (-q) kicsinyítő képző lényegesen nagyobb szerepet játszott és játszik, mint a többi török nyelvben: e nyelvben számos török szó (főnév) csak kicsinyítő képzős alakban hagyományozódott tovább. A mai csuvasban ez a képző különben kettős alakban realizálódott: vagv megmaradt ( Ic, -x), vagy eltűnt (-ф): illze 'rojtok' ~ török aaiaq < eat; varak 'völgyecske' ~ török *özAk < őz (vö. BENZINO: Fundamenta I, 716). Ennek megfelelően az ócsuvas *ödQk folytatása a mai csuvasban vagy *vara, vagy pedig * varak volna. A sajátosan csak csuvasban jelentkező kicsinyítő képző számos példája közül való: Ы»к 'álom' ~ köztörök tili; Гэ1әг 'árva' ~ köztörök tul. Különösen tanulságos a köztörök ai 'hold: hónap' csuvas megfelelője, az (yájj; megvan e szavunk ayi'z alakban a kámai bolgár feliratok dátumaiban is (vö. V. G. EGOROV, Étimologiéeskij slovarj éuvafekogo jazyka [1964.] 270). Ebbe a sorba kifogástalanul beleillik a feltett ócsuvas *ödAk is, amelyből a magyarban — nyilván *ödAy > *üdüy fokon keresztül — végül is idő keletkezett, éppúgy, mint az ócsuvas *ft'níl-ből (csuv. Mrek) magyar gyürü(-fa). kor, korán IJ. GOMBOC-Z (BTLW. 98—9) E szavunkat is „bolgár-török"-nek tartotta. és forrásául egy ócsuvas *kur [o: qrurj alakot vett fel. Az egyeztetést elfogadta BARCZI is (SzófSz. 170: Szók. 1 77, MNyÉletr. 47), s azóta sem akadt senki, aki cenzori szigorral újra megvizsgálta volna és kétségbe vonta volna ezt a magyarázatot. Pedig itt sem vagyunk híján rendhagyó jelenségeknek, amelyek feltűnően emlékeztetnek az idő hasonló jelenségeire-.
