Magyar Országos Tudósító, 1948. június/2
1948-06-28 [954]
A kenyér ünnepe Hajdú vármegyében,' o- mti/Hl/Gné. Debrecenből jelontik: Vasárnap tartotta Hajdu-vármogye tizennégy városa és községe arató- és kenyér ünnepét,Az ünnepségeken a dolgozó parasztság és munkásság tizezrcs tömegekben vett részt, Hajdúszoboszlón lovasbandórium felvonulása vezette bo az ünnepségekot. Szabó István, a Magyar Dolgozók Pártjának képviselője hangsúlyozta ünnepi beszédében; hogy a buza idén a dómokra tikus összefogás gondolatával együtt ért be • Hajdusámson községben éppen tartottak a felvonulások; amikor Tildy Zoltán köztársasági olnök gépkocsija a községen áthaladt. A Tisza kór ódról hazatérő államelnököt a kenyér ünnep gazda- ós munkás résztvevői lelkes ünnoplÓQbcn részooitotték. /MOT/ 1 .... Jól bevált a fö ldmivo o-szövotlsc zc ti gyap ju/begyüj tés rendszere,' 0 Hi/Gné.' A kormányzat óbbon az évben a gyapjuVbcgyüjtést kizárólagosan a MOSZK-ra és tagszövotkezotoiro bizta. A gazdák nagy ' mennyiségekben kínálják fel a gyapjút a fö ldmivo o—szövő tko zo teknők. Eddig mintegy 18 millió forintot fizettek ki gyapjúért,' clőrclátha- ' tólag még további 10 millió forint kifízetéséro kerül sor,' RomélhctŐ, hogy a két és félmillió kilogrammra becsült gyapjutormés aratásig eljut a feldolgozó üzemekhez,' A gyapju/begyüjtés crodményosebb lebonyolítása, érdokében $r MOSzK*versenyt hirdet a begyűjtést végző földműves szövetkezetek számára,'a versenycloő dija 30.000, illetőleg 45.000 forint értékű juh torz s tenyészet. /MOT/ -.Összeütközött a motorkerékpár a villamossal, o- Hi/Gné. Urbán Kálmán 23 évos gépkocsivezető próba-motorkerékpárjával a Bethlen Gábor-utca és Elemér-utca sarkán ösosoütkö sö tt egy 46-os villamossal. Urbánt lábtöréssel a Rókus-kórházba vitték./MOT/ Hi. - o 0 o -