Magyar Országos Tudósító, 1948. június/2

1948-06-27 [954]

/A Mérnökök és Technikusok II.•' kongresszusának násodik napja. 1 1. folytatás ./ Hi/Kné ' Szünet után Kurucz György gazdasági titkár beszámolója következett. Közben mog4x»közott a kongresszusra Vas Zoltán miniszter,' a r.zdaaági Főtanács főtitkára, akit lelkes ünneplésben részositotteke A kongresszus tudomásul vette a gazdasági beszámolót, majd viharos taps közopetto Vas Zoltán, a GP főtitkára emelkedett szólásra. Kiömölte a jó terméskilátás jelentőségét, ' valamint azt a lázas építőmunkát, amoly szerte az országban folyik,'A fejlesztési lehetős égek Óriásiak* - Az előttünk álló feladatok nagyok - folytatta. Szok mcgval ü sitáoában igon tevékeny részt koll, hogy vegyenek a mérnökök és tecnikusok. 1 Ugy mezőgazdaságunk, mint Iparunk újjáépítése a mér­nökök és technikusok nélkül elképzelhetetlen. Három és félesztendő munkája van mögöttünk- az elvégzett igen jelontös feladatok eredménye abban all, hogy leraktuk az alapjait annak, hogy uj Magyarországot építhessünk. Három és f élesztcndovcl ezelőtt az volt a problémánk, hogy egy uj motort szerezzünk, 2oo kiló kenyérrel cl­indíthassuk a z üzemeket, '5o kiló kenőolajat szerezzünk bc, vagy 2o~3o bányászlámpát körítsünk. 1 Ezektől az apró gondoktól három és félős z~ tcnd.5 alatt szinte tüneményes mosszoségbe jutottunit. A rondózerte­lűnségbő-l^ a tervszcrütlo na égből eljutottunk a rend 60 a tervszerű­ség országába. - Amikor először beszóltunk stakili2A£±órűT_, az emberek szinte értetlenül álltak az MKP vezetőivel s zömben.' A stabilizáció megvalósult. Amikor a há.rouévc3 terv gondclatéval IdLjöttünk, megint csak értetlenül álltak a z cnborok 's ! ;; valljuk bo - a toch­nikusok és mérnökök közül is sokan*' Ma ott tartunk, hogy a hároméves torvet két eV és öt hó^ap alatt hajtjuk végre. Most d olgozunka z öt­éves terven, a tizévos villamosítási és öntözési torvon."Az üj ötéves torv számadatai még a mai fogalmak között is annyira nagyok, hogy ha nem lenne mögöttünk a stabilizáció migy munka já^' m z a tény, hogy a hároméves tervet két ós félév alatt teljesitjük, akkor ózok előtt me­gint értetlenül állna as ország.'Do, mert ozok az 0 Ívégzett f elada­tok mögöttünk vannak, BIZTOS, HOOY 9 igen kevesen lesznek óbben az országban, akik nom hiszik cl, "hogy mi az ötéves tervet, b árrailyen nagyok Is lesznek." annak üss zogoi," toljositoni fogjuk s ugyanígy megvalósítjuk'a tizévos villamosítási és öntözési tervet Is, 1 - Sohasem Ígértünk fo Időtlenül, ígértük, hogy a háromé­ves torv sogitóégével 1949 végérc a dolgozók életszínvonalát a béke­belire emeljük.' Ami a dolgozói: széles rétegeit illeti, elmondhatjuk, hogy az élcts zlnvona Inak békebelire való emelés ének feladatát sok to­ki ntetb n máris elvégeztük. A bányarjunlülsság életszínvonala már 120 a béke beleinek, a gépipri munkásságé 107 % 03 iry tovább.'Ezek a szá­mok azonban csak kiindulópontok ahhoz, hogy Magyarországon Olyon élot>­szinvonalat teremtsünk, amely mellett mindenki olnoftdhatja, hogy érdo mos magyarnak lenni, érdemes ebben az országban élni.' - A hozzánk c 1 látoga.tott külföldiek valamennyien csodála­ttal os némi irigykcdéssol nézik u a gyarországetSikcroink titka abban rejlik, hogy mindig bíztunk és bizni is fogunk demokráciánk alkotó­erejében s amikor nehézségek kö»ött voltunk soha som vártul:, hogy hon­nan kaphatnánk segítséget, honom mindig magunk álltunk -oda a felada-" tok-elvégzésének, azt mondottuk* scgit3 magadon és az Isten is norso* git.' /Folyt.köv./ - ' t~~

Next

/
Thumbnails
Contents