Magyar Országos Tudósító, 1948. június/2

1948-06-25 [954]

NOT/íteletek. Tö Sy/Sk, Bonc Dénes bajai kegy díjas államügyész 1943-ban összcsz ólalkozott ismerőseivel, Lás zló Győzővel .cs László Márkká^ tt s bosszúból feljelentette okot nunkakerülés, angol rádió ha ll^a tásTi ,7 Azt állitotta róluk, hogy angol kenek, az Üldözöttek között rémhíre­ket terjesztenek, sőt, László Márk ellen a'zórt io feljelentést tett, hogy fajgyalázást követett el, koresztény nővclvaló kapcsolatából gyér­nek is származott. MátíBÓk ellen megindult o bűnvádi eljárás, doki­dcrült, hogy ar vádak alaptalanok, mire az államügyészség megszüntet­te az eljárást, dc a rákövetkező évben mégis internáltak őket. A népügyészség a felszabadulás után vádat emelt Bonc ellen az" annak ­Jdején tett feljelentések miatt, de a bajai népbiróság fölmentő Íté­letet hozott azzal az indokolással, hogy a" feljelentésben foglaltak valótlanok voltak s igy nem követett el bűncselekményt. Az ügy most keríiít másodfokú elbírálásra a NOT. Hrask ó-tanács a aló, amely az al* sóbirői ítél-tettel ellentétben megállapította, hogy Bonc elkövette' • a terhére rótt bűncselekményt okkor,amikor feljelentette Lászlóikat és 2 évi börtönbüntetésre Ítélte•• Az indokolás szerint a bühös&g ' . akkor is ^fennáll, ha valaki valótlan adatokat szolgáltatott^ a natéságnak azzal a céllal, hogy az illetőt felelősségre vonják és megbüntessék, sőt, súlyosbító körülmény, hogy a feljolontcttot va­lótlan váddal terhelte. " Aczél Károly gépészt annakidején besúgás miatt a népbi­róság hatévi kényszermunkára Ítélte. Az ő feljelentésére két munkás­társát elvitték és megkínozták. A NOT • Szabó Mihály-tanácsa az ítele­tet most ötévi börtönre változtatta >ÍB©5/ ítéletek áronlopási ügyökben, Tö Ko/Gk. "A büntctőtSrvcnyszék Majzik-tanácsa' Puoh János mű­szerészt kéthónapi, Kecskeméti János zenészt ogyhónapi fogházra itélto áramlopás miatt.Kccsbeméti büntetésének végrehajtását próbaidőre fel­függesztették.' /MOT/ ( * oikla sztás mflptt börtönt Tö • Ke/Sk. Biró Lajos magántieztviyelő a Magyar Útépítő^Vállalat­tól 4o.ooo forintot sikkosztott és hogy bűnét föl' no fedezzék, az el­lenőrzésre szolgáló" iratokat meghamisította, A bünte tőt örvény szék Ma j­zik-tanácsa emiatt nonjogorősen héthónapi börtönre itélto, /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents