Magyar Országos Tudósító, 1948. június/2
1948-06-22 [954]
Az eVzt*orgomi érseki tanítóképző tanulmányi főnökének és társainak izgatási bűnügye..a népbiróság előtt> Tö Ke/Sk A népbiróság külön tanácsa .Nagy Károly elnöklésével tárgyalta Szentéi Ferene» az esztergomi érseki tanítóképző intézet tanulmányi .felügyelőjének .ós társtainak izgatási "bűnügyét. Szentel;Németh Lajos hittanár, dr, Bibörka Szebasztián Ferenc osztályfőnök a demokrácia ellen izgatták"a tanulókat cs a felekezet elleni" gyűlölet felkeltésére alkalmas kijelentés eket tettek. A" diákok ellen pedig szert inctolt eljárás, mert" ez óv június 12-én tüntettek az épület előtt elvonuló honvedek ellen. A tanárok kihallgatásuk "során "hibásaknak" orozták magukat. Nagyrészt beismertek, hogy helytelen irányba vezették" az ifjúságot^ demokrácia ellenes és antiszemita kí jelent ós o Ikre azohban nom akartak emlékezni, csupán annyit ismertek ol^ hogy-"valami olyanfélét" mondtakj a diákok azonban szavaikot "félreértették",' Az egyik fiatalkorú vádlott kihallgatása során kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát. Elismerte', hogy szidalmazta a katonaságot, védekezésül azt hozta fel, hogy tanáraik demokráciaellenes széliemben nevelték őket éa maguk is használtak ilyen kijelentéseket. Elmondta,hogy osztáüyfőnöko, dr. BIborka csak kényszerből volt hajlandó a demokráciáról előadást tartahi, mort nom értett volo egyet. Szontci prefektus'.az'aoordkoi rá- . dióba.n hallott hírekből azt szűrte le, hogy háború készül, ebben remény kedott. Testi fenyítésben ő "Öt alkalommal részesült tanulmányi'és maga- ' viseleti okokból, drótból font korbáccsal verték mog. Elmondta, hogy kitűnő minősítésű-tanuló. Kovács Tibor, a következ8"vádlott, szinten boisnertó bűnösségét. Nem ismeri a demokráciát, tanáraitól csak azt hallotta,'hogy kifogásolják a földreformot, tiltakoznak az állani iskolák olloh, mert azt állították előttük, hogy az"iskolák államositástV* •val megszüntetik a hitoktatást". Tanáraik állandóan a demokratikus rönd'szer megszűnésében reménykedtek,' a zt hangoztatták^ hogy államosított ' iskolába ne járjanak, várjanak egy-két évig, forradalom lesz és akkor visszaállítják o régi rendet, majd akkor folytassák tanulmánya lkat .Ezt ' különösön Nomcth Lajos hittanár hangoztatta. A hittahár egyébként az aszályos'esztendőket éppúgy, mint most a csapadékos heteket a domokrioia íjtOTtoára 1 irta es azt mondotta "ez az Isten verése emiatt a. ro^á!Ífee r r.iatt' 1 • Az iskolák államosítása ellen táviratot küldtek a kult^&íLnisztóriumba, a költségekre fejenként tiz fillért szedtek öszszc, |fc ; tudtuk nélkül valamennyiük no ve bon egy diák irta alá a tiltakozásié* amiről csak akkor szoroztok tudomást, amikor o» távirat már" elment. &• második fiatalkorú tanuló arról vallott, hogy az intézetben demokráciaellenes szellem volt. Németh hittanár a tatárjáráshoz hasonlította az ország jelenlegi állapotát. Bodbnyi Karton,, a népügyészség vezetője, aki a vádat képviseli az ügyben, megkérdezte, mi a vádlott apjának foglalkozása. - Bányász, most kapott négy hold földet, hatan vagyunk -testvérek.- Megbántam, était tettem, hogy- magamat és szüleimet ilyon helyzetbe hoztam... - hangzott o válasz. - Félre vezet tok, most már tudom. , , A harmadik fiatalkorú lényegében vádlott-társ álhoz hasonló vallomást tett es magatartását azzal igyekezett menteni, hogy azt az iskolában kapott neveléo szcllcnének tulajdonítja. /Folyt .köv./ tí y.