Magyar Országos Tudósító, 1948. június/1
1948-06-09 [954]
Zabbal való üzérkedés Ugye a munkásbiróság előtt. Tö'Sy/Sk Bxró/ilnöklóse nellett c. kezdte tárgyalni a munkás biró- . ság Géozi Pál budapesti te meny keres ke do és társai nagyarányú visszaélési bűnperét. Az államügyészség a közellátás .'r de kelt veszélyeztető bontottéi vádolta neg Góozin kivUl a következőket! Poloz József termónybevárjórrló ügynököt, Tarnik Aladár 'pécsi földbérlőt, Nagy József budapesti lótenyésztési főcllenőrt, Bárdós Dezső mohácsi terménykereskedői;, Bárdos Dezsőné mohácsi lakos, terménykereskedőt, Bemád ' Endre budapesti lótenyésztési főfelügyelőt, drV Liszi Edwárd volt miniszteri osztálytanácsost és .Ottó Ernő volt miniszteri osztályfőnököt. A tárgyalás megnyitása Után dr. Liszi velője orvosi bizonyítványt csatolt be és bej lentette, hogy védenoe súlyos Vjteg, kórházban feksziki Az elnök ismertette az orvosi bizonyítványt, amely szerint dr.'Liszi mindkét karján felvágta az ereket áe állapota súlyos.: Erre való tekintettel a munkásbiróság az 3 ügyét elkülönítette.; Dr.! Berzsenyi Géza államügyész ismertette a vádat* A nyomozás adataiból megállapíthatóan Géczi "mult év agus ztusában megtudta -hogy a f öldmiveiésügy i minisztérium lótenyésztési osztályának nagyobb mennyiségű zabra -volna szüksége .Összeköttetésbe került Nagy József fŐellenőrrel es Be mád" Endre főfelügyelővel^' akiknek elmondta, hogy hátszáz mázsa zabot tudna szorezni^Azt is közölte, hogy a zab ára mázsánként loo forint, mert csak ezért az árért lehet" a termelőktol, illetve vidéki terménykereskedőktől a zabot megvásárolni. Megállapodtak abban, hogy Géczi ajánlatot tesz a' zabra, a hatóság által megállapított legmagasabb árat,mázsánként 72 forintot fog feltüntetni az ajánlatban, a különbözetet költségek cimén fogják elszámolni a ninisztóriumnál.' Ez tudomására jutott ugy Liszi Edwárdnak,mint Ottó Ernőnek, akik elfogadták a százforintos árat, jóllehet tudták",hogy az ajánlatban 72 forint szeropelt* Géczi ezután vidéken Polcz, Tamik, Bárdos, valamint a felesége közreműködésével felvásárolta a zabot,amit azután loo, illetve lo7 forintos mázsánkénti áron adtak el a minisztériumnak. A vád szerint a kérdéses időben a szokványminőségű zab mázsánként! legmagasabb ára, amibe beleértendő a fuvarköltség és ^utközi szóródás, 86 forintnál több nem lehetett, Behat a megengedettnél d rágábban aáfcák el a minisztériumnak,. amivel a vádlottak önmaguknak szereztek illetéktelen nyereséget. A bűnügy vádlottjai nem ismerték bo bűnösségüket. VédekezésL. lényege aL volt, hogy a minisztérium illetékes tisztviselői közreműködés, /e3 történt, az ügy lebonyolítása és ugy gondolták, hogy nem követnek el semmiféle bünoselekményt • /Folyt .köv./ Életfog tiglani fegyházra itélt a nepbiróság eg > nyilas gyilkost. Tö U/Sk, X budapesti nepbiróság még 1946-bo.n halálra itélte Szálai Ferencné budapesti lakost, a Rottenbllley -utr i 29/b számú ház rémét-aki 1944 decemberében és 1945 januárjában több bujkáló üldözöttet a nyila s.ck kesére juttatott. 1944 december 2<?-an .Szalairo-± 'g -.címeztette Fülöp Béla nyilas partszolgalatost, hogy a haz második emeletien zsidók bujká^Lnak. . 4 Egy Weicz nevű üldözöttet, továbbá Broun Mártont őí családját az o adat* rzolgáltatása alapján hurcoltak el. Az ügyben a INOT tavaly mároiusbon tárgyalást rendelt ell a szerdai tárgyalás •''.lapján a nepbiróság dr. Zs.3a-tanácsa életfogytiglani fegyházra' es vagyonelkobzásra itélte Szálai Jíerencnét. /MOT/